Hirdetés

Kereskedő és szolgáltató központot épít az AutoWallis

Több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi az AutoWallis azon a 18 ezer négyzetméteres ingatlanon, amit Újbuda egyik dinamikusan fejlődő, forgalmas negyedében, a Kopaszi-gát közelében vásárolt.

A tervek szerint a telken 2025-ig közel 9 ezer négyzetméteres, a legújabb zöld elvárásoknak is megfelelő ingatlan fejlesztése valósulhat meg. A közel 10 milliárd forintos beruházást az AutoWallis a zöldkötvényekből befolyt összegből és projekthitelből tervezi finanszírozni. A megvásárolt telek a főváros budai részén, Újbuda két jelentős gépkocsiforgalmat bonyolító főútja, a Szerémi és a Hunyadi János út között helyezkedik el, melyek egyaránt kiemelt útvonalai Buda észak-déli autós forgalmának, valamint az agglomerációból ingázó sok százezer embernek.

Az ingatlanhoz közel jelentős lakó- és irodaberuházások zajlanak jelenleg is.

Így a Kopaszi-gát mögötti területen várhatóan 3 ezer új lakás, 250 ezer négyzetméternyi iroda épül, közel 30 ezer lakóval, mely önmagában jelentős többletforgalmat jelenthet ezen a környéken.

Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója elmondta, hogy az ingatlan és a lehetséges fejlesztés jól illeszkedik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) autós vállalatának stratégiájába, mely nemcsak a társaság által már képviselt márkák új helyszíneken történő értékesítésével, hanem akár új márkák képviseletének megszerzésével is számol a jövőben. A megvásárolt ingatlan emellett az AutoWallis első budai lokációja, mely szintén egy fontos mérföldkő a vállalat számára. Hozzátette, hogy a multimárkás kereskedő- és szolgáltató központ részletes terveit a legújabb zöld elvárásoknak megfelelően készítik majd el. Így az ott elhelyezkedő kereskedelmi, szolgáltató és iroda funkciók megfelelnek majd a gyártók környezettudatos, elektromos autókra fókuszáló elvárásainak, valamint az AutoWallis Zöld Finanszírozási Keretrendszerében foglaltaknak is, melyet a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett vállalatok közül elsőként a társaság dolgozott ki.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások