Hirdetés

Kaposváron indul a középiskolásoknak szóló innovációs roadshow

November 5-én, Kaposváron indul el az ország első, kifejezetten középiskolásokat megszólító innovációs roadshowja a Startup Campus szervezésében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával. Az előadásokra és a workshopokra várnak minden olyan 14-20 év közötti fiatal, akit érdekel a tudomány és a technológia világa vagy aki már rendelkezik innovatív ötletekkel.

Ahogy azt korábban is írtuk az eseménysorozat célja, hogy a fiatalok a saját innovatív ötletük továbbfejlesztésén keresztül megismerkedjenek az innovációban rejlő lehetőséggekkel, illetve a jövőbeni vállalkozói lét gondolatával már a középiskolás éveik alatt találkozhassanak. Ezeken a délutánokon a szervezők célja továbbá, hogy a résztvevőkhöz eljuttassák a Magyar Innovációs Szövetség áltat már 29. alkalommal megrencezésre kerülő Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny hírét. A roadshow keretében az érdeklődőket a korábbi évek díjazottjainak előadása ösztönözheti majd a jelentkezésre.

„Az innováció olyan élményeket ad, amit szerintem minden fiatalnak meg kellene tapasztalnia. Olyan szélesre nyílik általa a világ, és olyan ajtókat nyit meg, amikről azelőtt álmodni sem mertem” – mondta el Zsigó Miklós, aki a korábbi években többször is díjazásban részesült az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, s ennek nyomán több nemzetközi kiállításra és megmérettetésre is eljutott.

A tehetségkutató versenyt követően a szervezők által kiválasztott, startup-vállalkozássá fejleszthető ötletek gazdái egy öt alkalmas workshop sorozaton vehetnek részt Budapesten, amelynek célja új innovatív vállalkozások létrehozása és befektetésre való előkészítése, mentorálása.

A Startup Campus Innovációs Középiskolai Roadshow  előadásain és átfogó workshopján való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között, melyre az alábbi linken nyílik lehetőség:
https://www.startupcampus.hu/highschool.

További részletek a kaposvári állomás Facebook eseményében.

 

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben