Hirdetés

Jön az első erdőfesztivál!

Augusztus utolsó napján indul Nagykanizsán az első Ohmydeer Fesztivál, amelynek két napján izgalmas hazai és külföldi sztárok szórakoztatják a közönséget a színpadon. De a rendezvényen ott lesz a Hello Wood is, illetve bemutatkozik a Robotkit startup is. 

Az ország első „erdőfesztiváljának” nagyszínpadán fellép mások mellett a brit Morcheeba és a Toploader, valamint Ákos, a 30Y, a Wellhello, Szabó Balázs Bandája, a Hősök és a Blahalouisiana, míg az erdei színpadon az elektronikus zene külföldi sztárjai, köztük a német Apparat, a holland Weval, valamint brit Hot Chip is szerepel. Jelen lesz a magyar elektronikus és underground szcéna számos jeles képviselője, köztük Zagar, a Middlemist Red, a Fran Palermo és a Dope Calypso is.

A nagykanizsai Csónakázó-tónál és a környező erdei területen augusztus 31-én és szeptember 1-jén három színpadon csaknem 40 zenekar és DJ lép fel, a tó környékét pedig látványos dekorációkkal látják el, hogy egyedi fesztiválhelyszínné varázsolják az egyébként is csodaszép környezetet.

A közlemény szerint a fesztivál megálmodói fontosnak tartják „a lehető legmagasabb szintű összhangot a kortárs zenei program és a természet között”, így az esemény több ponton is a környezettudatos szórakozásra hívja fel a figyelmet. Kizárólag lebomló poharakat használnak, a fellépőket elektromos meghajtású autókkal szállítják a fesztivál területén, a fesztiválon pedig minden egyes közösségi médiás kedvelés vagy megosztás forintosítható támogatássá alakul. Ezt a bevételt a szervezők a fesztivál zárultával a Zalaerdő Zrt. számára ajánlják fel, így támogatva Magyarország és Zala megye legnagyobb erdőségét és az itt élő gímszarvasokat.

A koncertek mellett nappali és családi programok is várják a fesztiválra kilátogatókat: a Hello Wood építészcsapata hajó alakú designhintákat állít fel, erdei jóga, szarvasagancs-dekoráció készítése, kreatív társasjátékok, valamint egy kezdők által kipróbálható DJ-pult is szolgálja a kikapcsolódást.

A tavon a MOME volt diákjai által tervezett meglepetésdekorációk kapnak helyet, a nagyszínpaddal szemben lesz egy vadles és egy érdekes „négyszögletű kerek erdő” installáció is, a Rebotkit startup projektje keretében pedig különféle hulladékból, dobozokból mini robotokat készítenek.

A fesztivál a zalai térség gasztronómiáját is bemutatja az ide érkezőknek: a Murafölde Gourmet Garden számos érdekességet rejt majd a fesztiválozók számára, akik a környékbeli borászatok borait, helyi termelők terményeit is megkóstolhatják.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások