Hirdetés

Jelentős források állnak rendelkezésre a hazai kisvállalkozások erősítésére

Erősíteni kell a magyar kis- és közepes cégek innovációs tevékenységét és a digitalizációhoz kapcsolódó teljesítményét, ehhez a kormány még inkább javítja a vállalkozások üzleti környezetét – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, a Kárpát EXPOrt elnevezésű Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon.

Nagyon fontos, hogy a hazai és határon túli, Kárpát-medencei, elsősorban magyarok lakta térségekben működő cégek és egyetemek, oktatási intézmények együttműködése tovább erősödjön a jövőben – mondta Palkovics László újságíróknak a konferencián elmondott beszédét követően.

Az innovációs és technológiai miniszter előadásában elmondta: a magyar gazdaság összességében nagyon jól teltesít, ezt a GDP idei első féléves bővülése is bizonyítja, az egész éves gazdasági növekedésre vonatkozó várakozások is biztatóak, a kkv-k teljesítményét azonban javítani kell. Megjegyezte, hogy miközben a hazai kkv-knál dolgozik a magyarországi foglalkoztatottak kétharmada, addig a Magyarországon megtermelt
hozzáadott értéknek alig több mint felét állítják elő a kis- és közepes cégek.

A hazai vállalkozások számára 2010 óta nagymértében javult az üzleti környezet, jelentősen csökkent például a kkv-k adóterhelése – mutatott rá a  miniszter. Jelezte: 2010 óta a magyar GDP mintegy 24 százalékkal bővült, a kkv-k exportja 45 százalékkal emelkedett.

A magyarországi kis- és közepes cégek áru- és szolgáltatás-kivitelét tovább kell javítani, bővíteni, ösztönözni kell őket, hogy a nemzetközi piacra is kilépjenek. Ebben segítheti ezeket a vállalkozásokat a kormány magyar multikat támogató programja, mert a kkv-k egy-egy nagyobb magyar vállalat beszállító hálózatához kapcsolódva kiléphetnek a nemzetközi színtérre – fejtette ki. Hozzátette:

a hazai kkv-k tevékenységének erősítésére jelentős források állnak rendelkezésre 2019-ben, összesen 175,15 milliárd forint, amiből 98,45 milliárd forint vissza nem térítendő pénzösszeg.

A miniszter arról is szólt, hogy az is nagymértékben javítaná, növelhetné a kis cégek eredményességét, versenyképességét, ha a mostaninál jobban bekapcsolódnának a szakképzés folyamatába és a felnőttképzésbe. Erősíteni kell a jövőben a hazai kkv-k és egyetemek együttműködését, esetleg közös gazdasági programokat is ki lehetne dolgozni.

Palkovics László elmondta: a határon túli együttműködést javíthatja a jövőben, ha az ország nagyvárosaiban, például Győrben, Miskolcon, Debrecenben, Zalaegerszegen, Pécsen vagy Szegeden működő egyetemek, illetve felső oktatási intézmények kiterjesztenék tudományos, oktatási illetve innovációs tevékenységüket a határon túli magyarok lakta területekre is.

A CED Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai támogatásával harmadik alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei gazdasági konferenciát és kiállítást, ahol mintegy 300 magyarországi és határon túli vállalkozás mutatkozik be a meghívott regionális és nemzetközi disztribútorok, nagykereskedők, viszonteladók előtt. A mintegy 2000 látogatónak lehetősége nyílik a közvetlen kapcsolatfelvételre, üzleti tárgyalások lefolytatására az állami és szakmai szervezetekkel, és a regionális gazdasági élet szereplőivel.

MTI

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben