Hirdetés

Járványokat jósol és bejárást szimulál a Microsoft

A Covid-19 miatti megváltozott helyzetben a technológiai cégek is felpörgették a fejlesztéseket, hogy az új kihívásokra válaszokat adjanak. Hamarosan elindul a Microsoft járványok előrejelzését segítő rendszere, és a cég egy, a munkába való bejárást szimuláló funkcióval is kiegészíti kommunikációs megoldását.

Már a Zika vírus megjelenésekor, 2016-ban, megfogalmazódott a Microsoft mérnökeiben a gondolat, hogy szúnyogok befogására alkalmas, intelligens csapdákat építenek és telepítenek pilot jelleggel Texasban, majd a befogott rovarok génjeit elemezve térképezik fel egy járvány kitörésének a kockázatait. A genom igencsak kiterjedt adathalmazának analíziséhez az Azure IoT-t és az Azure Data Lake-et állították csatasorba. Az így felálló Microsoft Premonition járvány-előrejelző rendszer máig 80 billiónyi, a szúnyogok genomjából származó adatot gyűjtött be speciális szenzorok segítségével és értelmezte azokat biológiai veszélyességük szempontjából.

A Microsoft Premonition Cloud a következő hetekben indul el és a Premonition robotikus szenzor platformja által rögzített, összegyűjtött, összesített adatokat fogja elemezni. Mivel a fertőző betegségek 60-75 százaléka állatokról terjed át emberre, a rendszer – a Johns Hopkins Egyetem biológusa szerint – forradalmasítani fogja a járványok elleni védekezést, hiszen kitörésük korai előrejelzése jóval hatékonyabbá és lényegese olcsóbbá válhat.

Mégiscsak jó volt az az ingázás?

A kijárási korlátozások miatt sokan hónapok óta dolgoznak otthonról. Bár kezdetben sokan örülhettek is annak, hogy nem kell időt vesztegetni a munkába való bejárásra, pszichológusok és a Microsoft megbízásából készült felmérések azonban arra figyelmeztetnek, hogy megvolt ennek a maga ára. A folyamatos készenlét, a magánélet és a munka összemosódása növelte ugyanis a stresszt és ma már a kiégés kockázatával fenyeget.

Ezt felismerve, a Microsoft mérnökei, a Headspace-szel együttműködve, olyan új funkciókkal fogják kibővíteni a Microsoft Teams kollaborációs alkalmazást és az Outlook levelezőt, amelyek a bejárást szimulálják és amelytől a munkavállalók közérzetének javulását várják. A Microsoft Ignite-on jelentik majd be az első újdonságokat, mint amilyen az új Stay Connected és a Protect Time, amelyek már idén októbertől elérhetőek lesznek a Teamsben. A bejárás és az otthonba történő visszaérkezés virtuális élménye pedig 2021 első felében érkezik.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben