Hirdetés

Ismét nemzetközi érdeklődés övezi a Design Terminal egyedülálló programját

Az előző szemeszterekhez hasonló nemzetközi érdeklődés mellett lezárult a jelentkezés Design Terminal Mentorprogramjának őszi szemeszterére. Az innovációs ügynökség egyedülálló, hazai- és nemzetközi szakemberekből álló mentorközössége 20 csapatot választott ki a következő fordulóra, ahol már élőben bizonyíthatnak a csapatok.

2019 második szemeszterében a Design Terminal nagyobb hangsúlyt fektetett startupok bevonására a közép-európai régióból, így a legtöbb külföldi jelentkezés is ezekből az országokból érkezett.  Emellett számos startup csatlakozna a programhoz a skandináv ökoszisztémából, az Egyesült Királyságból, Indiából, illetve például Barbadosról és az afrikai kontinens több országából is. Szemben a legtöbb startup programmal a kiválasztás folyamat során azok is kaptak munkájukról értékes szakmai visszajelzést a Design Terminaltól, akik ebben a szemeszterben nem kerültek be a programba.

Jónás László, az innovációs ügynökség üzletfejlesztési vezetője elmondta: ,,A Design Terminal hét országban szervez inkubációs programokat és 2014 óta 1000-nél is több startuppal, valamint számos iparág-vezető nagyvállalattal dolgozott együtt. Az őszi Mentorprogramban talán az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettünk azoknak a startupoknak a felkutatására, akik megoldásukkal jelentős pozitív hatást gyakorolnak a társadalom egészére.”

A Mentorprogram erőssége, valamint a kiválasztási folyamat elengedhetetlen szereplője a hazai és nemzetközi szakemberekből álló mentorcsapat, akik közreműködésével üzleti modelljük, termékük és szolgáltatásuk fejlesztésével vehetnek majd lendületet a startupok. Ebben a szemeszterben nagyobb szerepet kap a személyes mentoráció, de a négyszemközti mentorálás mellett workshopokon és közösségépítő programokon is részt vesznek majd a startupok. A csapatoknak emellett közösségi iroda biztosított, ösztöndíjat kaphatnak, kapcsolatot építhetnek hazai és külföldi befektetőkkel, valamint nagyvállalatokkal. A startup alapító női vállalkozók, kismamák és kisgyermekes anyukák plusz ösztöndíjban részesülnek.

„Sokrétű szempontrendszer alapján választjuk ki a Design Terminal Mentorprogramjában szereplő csapatokat. Egyrészt fontos, hogy lássuk a vállalkozásban rejlő üzleti lehetőséget – a termék vagy szolgáltatás egyediségét és azt, hogy egy valós problémára kínál érdemi megoldást – másrészt szeretnénk látni, hogy túl van az ötlet szintjén és van már egy alapszinten működő termék vagy szolgáltatás és legalább egy validált üzleti partnerük. Mindenek felett, olyan vállalkozásokat keresünk, ami mögött egy olyan csapat áll, amely kimeríti az „Innovációs Bajnok” fogalmát: a megfelelő szakmai tudás mellett az adott piac előtt járnak gondolkodásukkal és képesek a piaci visszajelzések alapján rugalmasan alakítani a startupjuk értékkínálatát. A Design Terminalban azt valljuk, hogy ezekkel a tulajdonságokkal rendelkező startupok képesek a hosszantartó innováció bevezetésére.” – mondta el Várdy Zoltán, a program mentora, Entrepreneur-in-Residence.

A szigorú szakmai kiválasztás végén a jelentkező csapatok közül 20 kapott meghívást egy ún. kiválasztási táborba, ahol egymással versenyezve és a Design Terminal mentorainak támogatásával különböző feladatokon keresztül bizonyítják, hogy ők a legjobbak.

A tavaszi szemeszter alumni csapatának, az E-Med4All Europe-nak vezetője Dr. Kulin Dániel a programmal kapcsolatban elmondta: ,, A Design Terminal Mentorprogram olyan segítséget kínált, amire úgy éreztük, hogy akkor, ott nagy szükségünk van. Mind a mentorokkal való összekötés, az új kapcsolatok teremtésének lehetősége, a médiamegjelenések és az a sok tudás, amit kaptunk a három hónap során beigazolták, hogy sokszorosan megérte jelentkeznünk a programba. Mindezt úgy kaptuk a DT-től, hogy nem kellett értékes százalékokat feláldoznunk a cégből a mentorálásért cserébe. A jelentkezéskor úgy gondolom fontos volt, hogy szakmailag megfelelően felkészült és diverz csapatunk van, továbbá, hogy akkor már volt egy termékünk kinn a piacon, amely fejlesztését szinte teljesen önerőből oldottunk meg.”

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben