Hirdetés

Ismét lehet pályázni a BVK versenyére

Versenyt hirdet a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A startupok 19 kategóriában pályázhatnak, számos kiemelt témában. A nyertesek kiállítási és egyéb megjelenési lehetőségeket kaphatnak.

A kategóriagyőztesek nyereménye egy-egy Startup Budapest Package, amelynek részeként a legjobb startupok kiállítási lehetőséghez jutnak a november 28-i Startupok Éjszakája 2019 rendezvényen és a BVK üzleti innovációt támogató egyéb rendezvényein, szerepelhetnek a BVK angol nyelvű innovációs kiadványában, továbbá a kiválasztottak számára a BVK médiakapcsolatai, valamint Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerének támogatása is rendelkezésükre állnak majd egy éven át.

2019-ben a BVK lett a Startup Europe Awards (SEUA) verseny magyar országmenedzsere. Az együttműködésnek köszönhetően a 10. Be Smart startup verseny egyben a SEUA magyarországi döntője is.

A meghirdetett 19 kategórián felül három különdíjat is átadnak: a startupok közül a Best Female Entrepreneur különdíjat egy vagy több olyan női startupper nyerheti el, akik co-founderként szerepelnek a startupban és a versenyen pitchet tartanak.

Versenyt hirdetnek a hazai önkormányzatok között a Best Public Administration for Startups díj elnyeréséért, továbbá a magyar média körében a Best Media Partner cím kivívásáért is. Az utóbbi két különdíj megpályázásának feltételeiről hamarosan hírt adnak online felületeiken.

A versenykiírás elérhető a BVK weboldalán.

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben