Hirdetés

Ismét indul a Magyar Telekom fiataloknak szóló programja

A MagentaKraft a Magyar Telekom fiatalok számára kialakított országos platformja, amely lehetőséget és inspirációt biztosít arra, hogy a Z generáció tagjai megmutassák, mire képesek egy szakmai, támogató közösségen belül. Az eddig az online térben működő programba bárki becsatlakozhat, de Debrecenben is nyílik majd – a vírushelyzethez igazodva – egy együtt gondolkodásra, közös munkára alkalmas találkozási pont. A Kraft kezdeti hónapjainak lezárásaként kihirdették az első KraftChallenge nyerteseit is, melynek fődíjasa 1 millió forint támogatást kap a vállalattól.

A Magyar Telekom fiatalokra fókuszáló platformja, a MagentaKraft a Z generáció tagjainak megadja mindazt a szaktudást, eszközparkot és támogatást, hogy azzal foglalkozhassanak, amivel mindig is szerettek volna. A MagentaKraft online közössége már 600 főt számlál a Discordon, ahol a live tréningek, mentorálás folyik. Az inspiráló tartalmak nem csupán a Kraftba már beválogatott aktuális projektekről és az őket kitaláló projekt-csapatoknak szól, hanem mindenki számára nyitott, aki csapattársat keres, vagy szívesen becsatlakozna egy innovatív kezdeményezésbe. Hogy egy-egy fiatal a lehető legtöbbet hozhassa ki magából és ötleteiből, a Telekom szakértői, azaz mentorok és edukátorok állnak rendelkezésükre, akik szaktudásukkal és tapasztalataikkal segítik a „Kraftereket” a sikerhez vezető – kísérletezésekkel teli – úton. Jelenleg öt, saját projekttel érkező csapat halad végig a Kraft folyamaton a mentorok és edukátorok segítségével, megmutatva: a virtuális ötletláda mindenki előtt nyitva áll, aki elég merész ahhoz, hogy kiálljon az álmai mellett. Ezek az első ötleteket beküldő fiatalok kaptak lehetőséget a MagentaKraft első DOday-én maguk és projektjeik bemutatására, de ugyanitt találkozhattak először segítőikkel is. „A Magyar Telekom küldetése, hogy a digitális lehetőségekkel mindenkit a saját élete nyertesévé tegyen, és ez alól a fiatalok sem kivételek: a Kraftban mindegy, honnan jössz, ha van egy jó ötleted. Csak a kreativitásodra van szükség, a többiről mi gondoskodunk.” – mondta Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója.

A projektek tehát jöhetnek maguktól, de van, hogy néha kell egy mondat, ami kipattintja azt a bizonyos szikrát: épp ezért hozta létre az időszakosan meghirdetett KraftChallenge-et a Telekom, ahol egy adott társadalmi jelenségre, problémára kell megoldást hozniuk a fiataloknak. Az első KraftChallenge a Folytassuk együtt! névre hallgatott, ami a karantén ideje alatt indult kezdeményezésekre fókuszált, és összesen 25 fiatal csapatot késztetett gondolkodásra. A legjobbnak Bajzák Anna és csapata Balkonkertész nindzsaképzés projektjét ítélte a zsűri, akik tervük megvalósítására 1 millió forint támogatást nyújt a vállalat. Olyan sok rendkívül izgalmas projekt érkezett be, hogy a zsűri végül 2. és 3. helyezést is hirdetett: Huszár Fanni csapatának InclusiTech projektje és Géró Kristóf csapata lett, Scool nevű ötletével az ő nyereményük, hogy automatikusan felvételt nyertek a MagentaKraftba, és ötleteik kivitelezését szakmai csapat segíti tovább. A három Hello Biznisz különdíjas pedig: Turay Diánáék – Könyvelő-Net, Varga Bencéék – Beszállító keresés digitális reformja!, valamint Vedres Tamás csapatának – Most legyél online! projektje, melyek számára a vállalat KKV platformján, a hellobiznisz.hu oldalon biztosít megjelenési lehetőség.

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben