Hirdetés

Inspirátorokra vágynak a fiatalok influencerek helyett

Manapság az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a kommunikációs és HR szakemberek szembesülnek, hogy milyen módon szólítsák meg a felnövekvő generációt. Trunk Tamás Z-generációs szakértő nem csak könyvében, hanem a TEDxBudapestMetropolitanUniversity konferencián tartott beszédében is körüljárta a Z-generáció és a márkák kapcsolatát.

Tamás úgy látja, a legtöbb vállalat szemében ezek a fiatalok egy távoli és érthetetlen egységként jelennek meg. Pedig a titok nyitja éppen abban rejlik, hogy a Z-generáció tagjai különösen érzékenyek az egyéniségükre.

„Sokan azt a következtetést vonják le, hogy mi ugyanolyanok vagyunk, pedig ez nem így van. Nagyon is különbözőek vagyunk és igen, ezt szeretjük megmutatni”

– hangsúlyozza előadásában a fiatalember, aki saját generációjának legismertebb szakértője.

Sok cég azt gondolja, hogy ha megvásárol pár babzsákfotelt az irodába, azzal már ki is elégítette a fiatal munkaerő igényeit, pedig a napjainkban egyre jobban elterjedt bútordarab inkább egy szimbólum, mintsem a munkaerő biztos megtartására szolgáló eszköz. A sokszor munkáltatói szempontból hűtlennek nevezett generáció valójában ugyanúgy keresi az igazi kapcsolódási pontokat, mint az X és az Y generációk. De náluk ezek a pontok más tényezőkre épülnek: a közösségre, az egyenértékűségre, az „összekacsintásra” vagy a néha túlzásokkal teli önkifejezesre.

„Nekünk inspirátorokra van szükségünk, nem pedig influencerekre”

– mondja Tamás előadásában – „Olyan személyekre, olyan karakterekre, akik igazán hatással lehetnek ránk és akik hagyják, hogy mi is hatással legyünk rájuk.”

A közösségi médiának köszönhetően, az, aki az adott vállalat csúcsán van, elérhetőbb közelségbe kerül azokkal, akik elköteleződtek a márka iránt. Jelen van, beszél hozzájuk, akár meg is vicceli őket, amivel csak még jobban részévé válik a közösségnek. Ez egy olyan hozzáállás, amely imponál a Z-generációnak.

Ennél is fontosabb, amikor egy márka képes új megközelítéseket alkalmazni és olyan helyeken felbukkanni, ahol első pillantásra semmi keresnivalója nincs. Kiszakad a lineáris gondolkodásból, hogy más felületeken jelenjen meg, kitöltsön egy rést vagy éppen új dimenziókat hozzon létre.

Ez persze felvetheti a kérdést, vajon miért várja el egy Z-generációs a márkáktól, hogy ilyen sokszínűen és közvetlenül, csaknem barátian kommunikáljanak?

„Nem maradt meg semmi, ami úgy igazán a sajátunk lehetne, ami a mi lázadásunk lenne. Így hát, ebben az őrült, felgyorsult, megváltozott globális világban a fogyasztói társadalomban lévő márkákkal lázadunk”

– magyarázza Tamás.

Ez az érzésvilág uralkodik a fiatal generációban, várva arra, hogy egy adott márka segítségével beleállhassanak jelentőségteljes, társadalomformáló kampányokba és kezdeményezésekbe. Nem kevesebbet remélve jövőbeli munkáltatóiktól sem.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások