Hirdetés

Ingyenes programozóképzés az otthon ragadtaknak

#Stayathome Coding Camp néven ingyenes kurzust indít Magyarország első szuperintenzív programozó bootcampje azoknak, akik tanulással töltenék a koronavírus miatt felszabadult idejüket, és szívesen elkészítenék első saját webalkalmazásukat. A háromhetes képzésre azokat is várják, akik már régóta bele akarnak kóstolni a tech világába, vagy akár egy ideje karrierváltáson is gondolkodnak, de előbb kipróbálnák magukat, mennyire való nekik egy bootcamp képzés.

Március 11. óta hivatalosan is vészhelyzet van az országban, a koronavírus miatt kialakult körülmények sokakban keltenek szorongást. A járvány lassítása érdekében hozott intézkedések miatt egyre többen nem tudják folytatni a munkájukat, ami még jobban megnehezíti ezt az időszakot. A szakemberek szerint a szorongás oldásában segíthet, ha kellemes dolgokra koncentrálunk, és legalább időszakosan lefoglaljuk magunkat, erre kínálnak jó alternatívát a különböző önfejlesztő programok. A junior programozó képzéseket nyújtó Green Fox Academy folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy hogyan tudja a szakértelmét az emberek segítségére fordítani a járvány ideje alatt, többek között ezért döntött úgy, hogy ingyenes online képzést ajánl fel azoknak, akik nem tudják folytatni a munkájukat, vagy az otthoni munkavégzés mellett belefér a hétköznapjukba pár óra tanulás.

Már második hete online zajlik a képzés

A különböző szakmai hátterű emberek átképzésével foglalkozó iskola – habár nem hivatalos oktatási intézmény, így a szabályozás nem vonatkozik rá – hisz a social distancing erejében, ezért két hete a tanteremből átköltözött a virtuális térbe. Az átállást alapos tervezés előzte meg, egy-két apróbb nehézségtől eltekintve a nyolc budapesti és prágai csoport képzése zavartalanul állt át online platformra.

“Hiszek abban, hogy az online átállás sikere kevésbé a használt eszközökön, sokkal inkább azon múlik, hogy a tananyag mennyire alkalmas online tanításra” – mondta el Kökény Tamás, a bootcamp vezető mentora. A Green Fox Academy-nél ez adott volt: blended classroom módszertan szerint tanítanak, amiben keverednek a hagyományos tantermi oktatási módszerek a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel. A képzés során videós tananyagokat használnak, amiket a hallgatóknak önállóan, otthon kell feldolgozniuk. “Ami újdonság, hogy a mentoraink által támogatott önálló és csoportmunka most online térben, adott esetben chatszobákban zajlik, de az első két hét tanulsága és a hallgatók visszajelzése szerint ebben a formátumban is nagyon jól működik a közös munka” – jegyezte meg Kökény Tamás.

Hetente indul új kurzus

Az átállás sikerein felbuzdulva a programozóiskola március 30-án indítja el ingyenes online képzését, amit hetente újabb csoport követ április végéig. A kurzus 3 hetes lesz, az órák minden hétköznap délután 3 és 7 között zajlanak majd. “Szeretnénk a lehető legszemélyesebb légkört megteremteni, amit az online tér enged, hiszen a képzéseinknek a mentorokkal és csapattagokkal kialakult erős kapcsolat az egyik erőssége. Ezért egy webináriumtól eltérően a videós tananyagok mellett a mentoraink is együtt dolgoznak majd a résztvevőkkel” – hangsúlyozta Gyulavári Ádám, a Green Fox online képzést vezető mentora.

Az iskola minél szélesebb kör számára szeretné elérhetővé tenni a lehetőséget, ezért a jelentkezőknek mindössze egy egyszerű űrlapot kell kitölteniük a Green Fox Academy weboldalán. A csatlakozáshoz pedig csupán egy laptopra, stabil internetkapcsolatra, a tananyag feldolgozásához pedig középfokú angol nyelvtudásra van szükség. “Úgy látjuk, hogy a programozói tudás még jobban felértékelődik, így amellett, hogy a képzés jó lehetőség a önfejlesztésre, akár egy új karriert is megalapozhat azoknak, akik váltásra kényszerülnek. Bízunk benne, hogy sokaknak segíthetünk ezzel a kezdeményezéssel, ezért a helyek számát sem korlátoztuk, a lehetőségeinkhez mérten az érdeklődésnek megfelelő erőforrást biztosítunk a programhoz” – mondta el Gyulavári Ádám.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások