Hirdetés

Ingyen szaunával igyekeznek enyhíteni az észt szakemberhiányon

Észtország dobta a hagyományos küzdelmet a hiányszakmák szakembereiért. Profi élménycsomaggal kecsegtet – ingyen repjegy, szállás, szauna, és buli is jár azoknak, akik részt vesznek a Career Hunt címmel létrehívott toborzási programban. Olyan élvonalbeli IT-vállalatokkal működnek közre ebben, mint a Taxify, Twilio, Microsoft, Veriff és a Swedbank – számukra keresnek ugyanis embereket a vezetői pozícióik betöltésére.

A kiválasztott jelöltek öt napos meghívást kapnak Észtországba, ahol megismerkedhetnek IT- óriásokkal, ellátogatnak a NATO internetes biztonsági központjába és a Robotexre, a világ legnagyobb robotikai fesztiváljára, valamint jövőbeni pályafutásukat potenciálisan meghatározó állásinterjún is kapásból részt vehetnek – írja a Forbes.

Az előzetes interjúztatást a munkaadókat a megfelelő jelöltek keresésében támogató Jobbatical nemzetközi állásközvetítő portál végzi. A cég vezérigazgatója, Karoli Hindriks szerint a technológiai szektorban a munkaerőhiány jelenti világszerte és Észtországban is az egyik legnagyobb problémát. A most indított kampány megváltoztathatja az emberek toborzásról alkotott elképzeléseit.

„Az egyszerű álláshirdetés már nem elég”

– mutat rá a szakember. „A munkavállalók sokkal mobilabbak, mint korábban, és még nagyobbb erőfeszítésre van szükség elérésükhöz”.

Karoli Hindris meglátása szerint egészen rendkívüli változásokon megy keresztül a toborzási tevékenység az előző évtizedhez képest. A ManpowerGroup globális toborzási vizsgálata szerint a munkaerőhiány nagyobb problémát jelent napjainkban, mint bármikor az elmúlt 12 évben.

A világszerte megkérdezett munkaadók 45%-a nyilatkozott úgy, hogy nehézséget jelent számára a megfelelő hozzáértéssel rendelkező munkavállalók megtalálása.

A 43 ország több mint 39 ezer munkaadójának részvételével zajló tanulmány megállapította, hogy a speciális műszaki készségekkel rendelkező munkatársak (mérnökök, informatikusok) iránt a legnagyobb a kereslet. A munkaadók egynegyede szerint idén nehezebb megfelelő szakembereket felvenni, mint tavaly. A Career Hunt lehetővé teszi az észtországi karrier iránt érdeklődő szakembereknek, hogy ingyen eljussanak az országba, és megismerkedjenek a rendelkezésre álló lehetőségekkel még azelőtt, hogy a költözés mellett döntenének. Találkozhatnak a munkaadókkal és megtudhatják, milyen lehetőségek várnak rájuk Tallinban és összességében véve Észtországban.

Felkereshetnek olyan IT-óriáscégeket, mint pl. a Taxify, ellátogathatnak a NATO internetes védelmi központjába és a Robotexre, sőt igazi szaunaélményben is részük lehet.

A mindössze 1,3 milliós Észtország egyre növekvő informatikai és távközlési szektorral rendelkezik. Az előrejelzések szerint 2020-ra 37 ezer infokommunikációs (IKT) technológiai szakember hiányzik majd a piacról, és a betöltetlen pozíciók egy részére Magyarországról keresnek jelölteket.

A jelölteknek kínált csomag tartalma:

  • ötnapos utazás Tallinba, ingyen repülőjeggyel és szállással;
  • ingyenes belépés helyi technológiai rendezvényekre, a NATO internetes biztonsági központjában
  • találkozás helyi startupokkal
  • találkozás a potenciális munkaadókkal és csapataikkal;
  • szórakozás (igazi skandináv szaunaélmény, kézműves sör és Robotex);
  • ismerkedés Észtországgal, mint leendő lakó- és munkahellyel.

A jelentkezéseket szeptember 23-ig várják ITT.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások