Az idei Startup Safari Budapest két napon keresztül tartott 200 előadó közreműködésével és 700 ember részvételével. Képriportunk az eseményről.
2025. április 8-9. között immár tizedik alkalommal rendezték meg a magyar ökoszisztéma egyik kiemelt eseményét, a Startup Safari Budapestet.
A jubileumi rendezvény megtartotta az eredeti szellemét, hogy több helyszínen betekintést nyújtson az ökoszisztémába. Így idén az első napon a Tőkeportál jóvoltából összeállított programnak a Puzl CowOrKing iroda adott otthont.
Ahogyan Oszkó-Jakab Natália, a Startup Safari Budapest vezetője kifejtette a Startup Online-nak adott interjúban: „A Startup Safari mindig is törekedett arra, hogy megtalálja a legújabb helyszíneket és szereplőket. A Puzl egy friss szereplője a budapesti ökoszisztémának, ami a tavalyi Safari idején még nem volt jelen. Szeretnénk megmutatni fizikai valójában az embereknek, hogy a Puzl milyen közösségi irodát hozott létre Budán, és hogy ezt is jelenti ma a startup-ökoszisztéma.”
A Puzlben olyan témákat jártak körül a meghívott előadók, mint hogy mit nyújthat egy bank a startupok számára, hogyan érdemes az amerikapi piacra terjeszkedni, vagy hogy hogyan lehet behúzni első ügyfélnek egy nagyvállalatot.
A második napon a város több pontján szervezett programokkal várták az érdeklődőket a szervezők. Párhuzamosan zajlott az esemény a Create26-ban mint a Safari fő helyszínén, …
… továbbá a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, …
… a Budapesti Corvinus Egyetemen, …
… a KAPTÁR coworking falai között, …
… valamint a STRT irodájában.
Mint azt CsetrI Orsolya, az OXO Holdings befektetési igazgatója a Startup Online-nak adott interjúban elmondta: „Mivel a vállalkozói szcéna mindig leköveti az aktuális piaci és politikai történéseket, trendeket, ezért a programok is aktuális és fontos témákat járnak körbe.”
Így – a teljesség igénye nélkül – az idei Safarin például Balogh Petya a STRT-tól és Oszkó Péter az OXO Holdingstól az olcsó AI-platformok térnyerését járta körül, …
… szó esett az egyre inkább a figyelem középpontjában kerülő kettős felhasználású (dual-use) technológiákról, …
… a medtech és a big pharma együttműködési lehetőségeiről, …
… Európa helyéről a spacetech forradalomban, …
… vagy éppen arról, hogy hol tart éppen a fintech forradalom.
Mindezeken túl láthatta a közönség, hogy a befektetők hogyan próbálják meggyőzni a startupokat a reverse pitch keretében, …
… és folyamatos lehetőség volt kapcsolatépítésre is akár csak random beszélgetések, akár szervezett 1on1 találkozók keretében.
Az esemény egyik fő partnere idén az EIT (European Institute of Innovation & Technology) Community Hub Hungary volt. Az EIT Culture and Creativity a nap folyamán közösségépítő networking ebédet tartott a startup világ szereplőinek és az érdeklődőknek.
A programot támogatta továbbá a Magyar Turisztikai Program Alapítvány, az Innomaker Partners, …
… valamint fő médiapartnerként a Startup Online is. (Forrás: Startup Online)
Az idei Startup Safari Budapest 200 előadóval és 700 résztvevővel zárult. Ahogyan a szervezők ígérik: a jövő évi, 2026-os Startup Safarin immár 11. alkalommal fogják várni az érdeklődőket az aktuálisan legégetőbb témákkal.
KÉPEK: A 2025. évi Startup Safari Budapest fotói. Forrás: Startup Safari Budapest / Facebook