Hirdetés

Így ment életet a mesterséges intelligencia

Az iBeat nevű startup nemrégiben piacra dobta életmentő innovációját: a 250 dolláros órát, amely nem csak a testfunkciókat méri vagy az orvosokat riasztja, de szükség szerint a többi felhasználót is bevonja a mentésbe.

Az iBeat okosórájáról először egy 2016 végi Indiegogo-kampány kapcsán lehetett hallani, ahol a prototípus formájában létező termék célfotóval szedte össze az előirányzott 50 ezer dollárt. A kereskedelmi megjelenésre végül ez év júliusáig kellett várni; az órát fejlesztő startup időközben négy befektetési körben összesen 12,5 millió dollárt szedett össze. Az iBeat Heart Watch nevű okosóra (nevezzük órának, mert az időt is mutatja) célja nem kevesebb, mint hogy kritikus helyzetekben életet mentsen.

Legfontosabb funkciója a szívverés folyamatos monitorozása: másodpercenként 100 alkalommal gyűjt adatokat, amelyeket saját MI-technológiájával értékel ki.

Amennyiben a mesterséges intelligencia bármilyen abnormális jelenséget azonosít, azonnal figyelmeztetést küld a felhasználónak, akinek 10 másodpercen belül reagálnia kell – ellenkező esetben a készülék automatikus riasztást küld a mentőknek és az előre beállított kapcsolatoknak.

Az óra mindezen felül egyfajta pánikgombként is használható, ha valaki például mozgásképtelenné vált egy baleset következtében, vagy akár olyan esetekben, amikor személyes biztonsága miatt aggódik. Az iBeat egyik lényeges tulajdonsága, hogy semmilyen módon nincs az okostelefonokra utalva, a 17 dollárnál kezdődő előfizetések részeként saját GPS és mobil kapcsolattal rendelkezik – ezzel együtt van hozzá egy telefonos app, amely a felhasználó állapotát, kórtörténetét vagy allergiáit tudja megosztani a kiérkező mentősökkel.

A készülékhez kapcsolódó előfizetéses szolgáltatás a fentiek mellett egy másik releváns funkciót is biztosít. Mivel az akut szívproblémák esetében a mentő nem feltétlenül képes időben a helyszínre érni (a túlélés pedig perceken múlik), az iBeat jövő hónapban élesedő alkalmazása megpróbál javítani a betegek esélyein.

A Heart Hero nevű app vészhelyzetben push üzenetet küld a közelben tartózkodóknak, segítséget kérve és azt is jelezve, hol találnak egy elérhető automata külső defibrillátort.

Meg sem próbál fitnesz eszköznek látszani

Az iBeatet alapító Ryan Howard – akit állítólag egy személyes tragédia ösztönzött a cég elindítására – az 50 éves vagy annál idősebb felhasználóknak javasolja az okosórát, sőt a szívpanaszokkal élőket leszámítva ezt a korosztályt határozza meg exkluzív célcsoportként. Ezzel egyúttal arra a kérdésre is válaszol, hogy miért ne az Apple Watch mellett döntsön, aki hasonló funkciókra vágyik. Szerinte az Apple terméke egy fitnesz felhasználásra optimalizált eszköz, ami ugyan több egy sima játékszernél, de mégsem elég precíz ahhoz, hogy orvosi segédeszköznek lehessen tekinteni.

Az iBeat Heart Watch ezzel szemben már egy folyamatban lévő minősítási eljárás alatt van, hogy hivatalosan is orvostechnikai eszköznek nyilvánítsák. A Business Insider interjújában Howard kiemeli, hogy az Apple Watch naponta átlagosan három téves riasztást ad le ugyanolyan körülmények között, és az akkumulátora sem versenyezhet az iBeat 4 napos üzemidejével – főleg, hogy ez utóbbit úgy is lehet tölteni, hogy a felhasználó nem veszi le a csuklójáról.

Az okosóra az első körben az Egyesült Államokban nyújt teljes funkcionalitást, de a cég szerint már dolgoznak a nemzetközi változaton, amely már több nyelvet is támogatni fog.

Bővebben: BITport

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben