Hirdetés

Így lesz az ötletből vállalkozás

Gyakran hangzik el egy-egy baráti beszélgetésben az, hogy “egy nap majd én is szeretnék valami sajátot”. Az ötletek sokszor kifejezetten innovatívak, aktuális problémára adnának választ – a potenciális vállalkozók pedig lelkesen, sőt mi több szenvedélyesen vázolják a jövendőbeli üzleti terv körvonalait. Azonban a legnehezebb ezt a szenvedélyt az ötletfázison túl is fenntartani, és megtenni az első lépéseket a valódi tettek felé. A recept pedig nem atomfizika: az álmokat konkrét célokká kell formálni, meghatározni a célok felé vezető út mérföldköveit – és kis lépésekben azokat megvalósítani.

Ne csak a fejedben létezzen – vesd papírra

Persze nem muszáj, hogy papír legyen – lehet, hogy néhány PowerPoint oldal, vagy gépelt bekezdés lesz számodra az ideális forma. A terveid konkrét megfogalmazása és leírása az első lépés ahhoz, hogy megfogható valósággá váljon.

Ennek a metódusnak a lelki-szellemi velejárója, hogy mentálisan elkötelezetté tesz. Ez a rövid dokumentumkezdemény olyan lesz, mint egy one-pager vagy egy kezdetleges üzleti terv. Egy nap még sokat érhet!

 Gondold végig ki tud segítségedre lenni

Elcsépelt gondolat, hogy minden a kapcsolatokon múlik, de ha magunkba nézünk valóban az általunk jól ismert emberek a mozgatórugói a mindennapjainknak. Ha leírtad az ötleteidet és a terveidet most nyiss egy új dokumentumot, amelyben listázod azokat az embereket, akik tanácsokkal vagy egyéb segítséggel előre lendíthetnek a céljaid felé.

Ha úgy érzed a kapcsolati hálód nem bővelkedik tapasztalt üzletemberekben, akkor nézz szét az online közösségekben. Rengeteg fórumot és szakértői csoportot fogsz találni, ahol készséggel állnak a rendelkezésedre azok, akik már keresztülmentek a vállalkozásindítás vagy például az üzleti tervezés útján.

A határidők a barátaid!

A legjobb stratégia, ha kijelölöd a megvalósulás dátumát. Ez lehet a kockázati tőkebefektetésre való pályázat benyújtásának ideje, a cégalapítás vagy a piacra lépés is – a lényeg, hogy egy reális végcél legyen egy hozzárendelt reális dátummal. Az ide vezető utat pedig rakd tele kis lépésekben teljesíthető mérföldkövekkel és hozzájuk tartozó időpontokkal. Az egyes teljesített kisebb célok után pedig mindig legyen időd megállni egy pillanatra és megélni a siker élményét!

Tegyél érte minden nap

Legyen a napi rutinod része a megvalósítás. Ugyanúgy, ahogy az egészségünkért vagy a családunkért, kapcsolatunkért beépítünk apró rítusokat a hétköznapokba, úgy a jövőbeli céljainkért, a saját vállalkozásunkért is integráljunk egy gesztust vagy szokást. Például minden nap gondolkozz a saját vállalkozásod vonatkozásában az üzleti terv minta egy-egy pontján. Ezzel az előző pontban felvázolt mérföldkövek teljesítése is sokkal hatékonyabb lesz, és minden nap előbbre juthatsz az úton.

 

Az ötletek és az álmok nem válnak tehát valóra maguktól, hanem tudatos döntés, időráfordítás – de ami a legfontosabb: tervezés szükséges hozzá, hogy a vállalkozásod elinduljon. Bővebben ITT olvashatsz az üzleti tervezésről. 

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben