Hirdetés

Így javíthatnánk a vízhiány problémáján

Takarékoskodásra szólította fel a fogyasztókat július közepén a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. az újabb hőhullámra készülve. A hazai vízhálózatokban mintegy 20 százalék a fizikai veszteség, amit intelligens megoldással lehetne csökkenteni, de a kapacitások növelése is fontos lenne a vízhiány elkerülésére.

Lassan sajnos megszokottá válik, hogy nyaranta a nagyobb hőhullámok idején lajtoskocsikkal szállítják az ivóvizet az ország több településére. A július közepén tomboló hőségre reagálva a DMRV a vízzel történő takarékoskodásra szólította fel a fogyasztókat a szolgáltatási területén, többek között a locsolás szüneteltetését kérve. Indoklásként a több hete tartó csapadékhiányt, illetve a Duna alacsony vízállását is említették. A természeti jelenségek mellett az is nehezíti a helyzetet, hogy az elmúlt évtizedben ugrásszerűen megnőtt a Budapest agglomerációjában lévő településeken élők száma, ezzel együtt a vízfelhasználás is. Bár a természeti jelenségeket nem igazán tudjuk befolyásolni, de azért akad néhány olyan intézkedés, amelyekkel enyhíthető lenne a vízhiány.

A hazai vízhálózat rendkívül kiterjedt, a Központi Statisztikai Hivatal 2020-as adatai alapján a háztartások közel 95 százaléka kapcsolódik a közüzemi ivóvízvezeték-hálózathoz. A lefedettség tehát szinte teljes, azonban az utóbbi évekre jellemző építési lázat az esetek jelentős részében nem követte a hálózat fejlesztése.

„Az egyik lehetséges megoldás az időnként fellépő vízhiány enyhítésére az lenne, ha növelnénk a hálózat kapacitását. Nagyobb átmérőjű csövekre, illetve nagyobb teljesítményű szivattyúkra lenne szükség, ami természetesen nagyon komoly beruházási igénnyel jár.”

„A fejlesztéseket segítheti, hogy a piacon már elérhetők előre összeállított, nyomásfokozó szivattyúk különböző kapacitással, amelyeket a víziközmű cégeknek már csak telepíteniük kell” – mondta el Gampel Tamás, a Xylem Water Solutions Kft. közműágazati értékesítési vezetője.

Míg a hálózati kapacitás bővítése egy hosszabb távú, nagyobb beruházás, van olyan intelligens megoldás, amellyel szinte azonnali eredményt érhetnek el a vízszolgáltatók. „Jelenleg a hazai ívóvízhálózaton 20 százalék körül van a fizikai veszteség, vagyis a vezetékeken lévő repedéseken, lyukakon, az illesztéseknél ennyi víz szivárog el. Ezt meg lehetne akadályozni, ha gyorsan és pontosan tudnánk, hogy hol vannak a szivárgási pontok. Erre a célra létezik a SmartBall, egy vízalatti úszó eszköz, amit be lehet küldeni a hálózatba és különböző érzékelőkkel felderíti, hogy hol van szükség beavatkozásra. Így nagyon pontos beavatkozást tesz lehetővé, nem kell nagyobb részeket cserélni, csak a hibás területet kell javítani. Valamekkora vízveszteség természetesen így is lesz, de ha sikerül közelebb kerülnünk a Nyugat-Európában általános 10-15 százalékos veszteséghez, az már 5-10 százalékkal kevesebb elpazarolt vizet jelent” – mutatott rá Gampel Tamás.

A hálózat fejlesztése, illetve a hibák felderítésének javítása mellett a víziközmű rendszerek hatékonyabb üzemeltetése is támogathatja a biztonságosabb vízellátást. A vízkezelést optimalizáló, felhőalapú vezérlőrendszereinkkel (Xylem Avensor) például elérhető, hogy a szivattyúzás a lehető legminimálisabb energiafelhasználással történjen, az aktuális igényekhez folyamatosan alkalmazkodva.

Egész Európát el akarja látni AI harci drónokkal a német Helsing

A pár hónapja pivotált startup megnyitotta az első olyan gyárát, ahol tömegesen tudja gyártani a saját fejlesztésű harci drónjait – most éppen Ukrajnának. A Helsing víziója, hogy Európa-szerte hozzon létre még ilyen gyárakat, ahol akár tízezrével gurulhatnak le a gyártószalagról a drónok.

Bővebben

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben