Hirdetés

Így állnak a nagyvállalatok a startupok mögé

növekedés

A legnagyobb hazai vállalatok összefogtak azért, hogy szakmai tudásukkal, tapasztalatukkal és kapcsolatrendszerükkel segítsék száz magyar startup nemzetközi sikereit. A kezdeményezés a Team UP! nevet kapta.

5 hazai nagyvállalat fogott össze és működik együtt annak érdekében, hogy 2018-2020 között együttes szakmai erővel támogassák a hazai startup ökoszisztémát, és 100 startup sikeressé válását nemzetközi szinten is. Az FMCG, az IT, a pénzügyi és a média szektor vezető cégeinek közös támogatása kiterjed többek között a hazai startupok gazdasági és innovációs szerepének elismerésére és üzleti fejlődésük támogatására, illetve a szakértőik rendszeres delegálására a magyarországi startup ökoszisztéma legfontosabb eseményeire. Mindezek mellett  annak elfogadására is, hogy a korai fázisú startupok sokszor nehezen alkalmazkodnak a vállalati beszerzési-ellátási szabályzatok elvárásaihoz, ezért türelmet mutatva konkrét tanácsokkal segítik és támogatják őket a megfelelésben.

A cégek külön információs csatornát működtetnek majd az innovatív ötletekkel jelentkezők és a startupok számára, és gondoskodnak a startupok kutatási és referenciaigényeinek támogatásáról.

A Team Up! – Kezdeményezés a fenntartható innovációs ökoszisztémáért programhoz eddig csatlakozott hazai nagyvállalatok: K&H Csoport, Nestlé Hungária, RTL Magyarország, Microsoft Magyarország, AON Magyarország.

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben