Hirdetés

Ígéretes startupokat keres a Renault-Nissan

Az autóipari óráscég egymilliárd dolláros kockázatitőke-alapot hozott létre. Elsőként egy akkumulátorok fejlesztésével foglalkozó startupba fektet be az Alliance Ventures.

A Renault-Nissan-Mitsubishi vállalatcsoport által létrehozott alap öt év alatt tervezi elkölteni az egymilliárd dollárt. A lépést azzal indokolják, hogy így gyorsabban tudnak reagálni az iparágban tapasztalható változásokra.

Ezzel egyébként a legnagyobb autóiparra szakosodott kockázatitőke-alap jött létre. Ugyanakkor az önvezető és elektromos autózás és a közösségi autómegosztás kapcsán látható gyors változásokat látva muszáj volt valamit lépnie az autóipari cégnek. Már csak ezért is elsősorban az elektromos autózással, az önvezető rendszerekkel és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetéseket keresnek a program során.

Az egymillió dollár 40-40 százalékát a Renault és a Nissan, 20 százalékát pedig a Mitsubishi állja. Már azt is lehet tudni, hogy a befektetési alapot Hollandiában jegyeztetik be, a vezetője pedig Francois Dossa lesz.

Az Alliance Ventures nevet kapott alap elsőként az akkumulátorok fejlesztésével foglalkozó Ionic Materials nevű cégbe fog befektetni.

Nem a Renault csoport az egyetlen, amely így próbál lépést tartani a technológia gyors fejlődésével. Hasonló módon igyekszik felpörgetni az innovatív megoldások kifejlesztését a BMW, a General Motors, a Toyota és a francia PSA is.

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben