Hosszú folyamat végére került pont, a Kifli.hu megtalálta a marketingvezetőjét, Poppe Anna, a korábbi brand manager személyében. A külsős jelöltek tavaly tavasz óta pályáztak a pozícióra, számos interjú zajlott a Rohlik csoport marketingvezetőjének és tulajdonosának részvételével, de sajnos senkiben sem látták azt, hogy hitelesen át tudja adni a kiflis életérzést. A köztes időben Klekner Péter, a Kifli ügyvezetője látta el a CMO feladatokat is.
Idén januárban már a Rohlik csoporton belül hirdették meg a pozíciót, és így esett a választás Annára, aki tavaly novemberben érkezett a Kifli.hu csapatához. Anna korábban az amszterdami Philips globális termék igazgatója volt, és kifejezetten a Kifli.hu miatt költözött haza Budapestre.
Friss hír az is, hogy a tavaly tavasszal a CIB banktól átigazolt Molnár Péter, CRM manager a továbbiakban a Rohlik Group csoportszíntű CRM vezetőjeként dolgozik a Kifli.hu irodájából. A Rohlik Group folyamatosan terjeszkedik, így hamarosan 8 ország CRM folyamatait irányítja majd. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Kifli.hu nem ér rá. Gyorsak a kiszállításban és jól látható, hogy a cégen belüli előre jutásban sem lassúak.
„Igazi tehetségeket keresünk a céghez, akiket aztán nem csak megtartani szeretnénk, hanem fejleszteni, kihozni belőlük a legtöbbet. A sebesség valóban szédítő, de csak így lehet folyamatosan fejlődni, növekedni. Nagyon örülök mindkét változásnak, büszke vagyok a kollégáimra” – tette hozzá Klekner Péter, a Kifli.hu ügyvezetője.