Hirdetés

Idén is izgulhatunk a szerethető munkahelyekért

A DreamJobs hatodik alkalommal hirdette meg a Szerethető Munkahelyek versenyét, melyre idén több mint 2100 cég jelentkezett. Legnagyobb arányban a kisvállalatok szeretnék megmérettetni magukat, területek szerint a szoftverfejlesztés, a kommunikáció és marketing, valamint a mérnöki, műszaki oldalról érkezett a legtöbb nevezés. A toborzásban és a munkaerő megtartásában is egyre nagyobb szereppel bíró díjakat 2022. november 17-én adják át egy ingyenes online konferenciával egybekötve.

Az idén 6. alkalommal megrendezett Szerethető Munkahelyek verseny célja, hogy minél többen megismerjék, milyen jó munkahelyek vannak 2022-ben Magyarországon és Romániában.

„Hitvallásunk szerint minden munkahely valaki álommunkahelye, a díjjal teret adunk, hogy ezt a cégek meg is mutathassák a nagyvilágnak. Minden vállalat másért szerethető, de az biztos, hogy akár sikeres időszakot él meg, akár nehézségekkel küzd éppen, az összetartás mindenhol alapvető. Ezért is gondoljuk úgy, hogy minden cégnek esélye van arra, hogy elnyerje a Szerethető Munkahely Díjat”

– mondta el Pataki Géza, a DreamJobs ügyvezetője.

Rekordszámú nevezés, Romániából is

A díj népszerűségét mutatja, hogy évről évre rekordot dönt a nevezők száma. 2022-ben több mint 2100 cég indult a versenyen, ez csaknem 500 vállalattal több, mint tavaly. Ráadásul sikeres határon túli terjeszkedést mutat, hogy a jelentkezők immár 18%-a romániai cég. Legnagyobb arányban (50,4%) a kisvállalatok szeretnék megmérettetni magukat, őket követik a micro- (19,3%), a közép- (18,7%) és a nagyvállalatok (11,6%). „Szerencsére a változó körülmények között is számos cég fordít figyelmet arra, hogy szerethető légkört teremtsen a kollégáknak, aminek a következő lépése az, hogy ezt meg is mutassák, ami persze egy kiváló eszköz arra, hogy értékes munkaerőt toborozzanak” – tette hozzá Pataki Géza. A legnagyobb sikerének éli meg a DreamJobs, hogy ekkora arányban vesznek részt a versenyen a kisvállalatok, mivel a Szerethető Munkahelyekhez hasonló díjakért jellemzően a nagyvállalatok szoktak indulni.

A nevezők közül egy terület emelkedik ki, az összes jelentkező egyötöde érkezett a szoftverfejlesztés területéről, ezt követik a kommunikáció és marketing, a mérnöki, műszaki, a pénzügyi és a gyártás profilú vállalatok. Főként budapesti székhelyű cégek szállnak ringbe a szavazatokért, de a top 5 városban található még Debrecen, Szeged, Pécs és Budaörs.

Hitelesség és felelősségtudat is jár a díjjal

A versenyen induló cégek számára fontos, hogy nevüket a szerethetőséggel kapcsolják össze, hogy őket külső szemmel is vonzónak találják a munkakeresők. Ezt a gondolatot osztja Máté József, a tavalyi nyertes Vodafone Hungary Employer Branding Expertje is: „Fontos, hogy kívülről is érkezzen visszajelzés a munkáltatói márkánkat illetően. Az elismerés megerősített bennünket abban, hogy jó úton járunk azon elvek és értékek mentén, amiket képviselünk.”

 

A külvilág visszajelzése azért is fontos a szintén díjazott Yettel HR-csapata szerint, mert „így a jelöltjeink tisztább képet kapnak rólunk. A Szerethető Munkahelyek egy remek platform arra, hogy betekintést adjunk abba a kultúrába, amelyben dolgozunk. Lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk magunkat olyan oldalról is, amit egy hagyományos álláskereső portál keretei nem engednek.”

 

A díj employer branding stratégiába illesztéséről Mátrai Lilla a Számlázz.hu marketing managere elmondta, hogy „hiteles, ha egy cég nem csak magáról állítja azt, hogy fontosak a munkatársak és családias a hangulat, hanem ezt független forrásból is visszaigazolják. Manapság a jó szakembereknek nagyon fontos, hogy olyan munkahelyet találjanak, ahol tényleg egyensúlyban tudják tartani a magánéletüket és a munkát, ahol számítanak mint ember és érzik, hogy megbecsülik őket. A pénz mint motiváció egy ponton túl nem működik, ellenben az emberi bánásmód, a partnerként kezelés és az elismerés tudja igazán motiválni a munkatársakat.”

Zombori Dénes, a Shoprenter HR vezetője az elismerés utóéletéről elárulta: „azzal, hogy tavaly bezsebeltük a díjat, felelősségtudatot is nyertünk, hiszen a Szerethető Munkahely címmel egy elvárás is megfogalmazódik felénk, melynek illik megfelelni a jövőben. Úgy gondolom, erre nagy szükség is van, mert ez a díj jelzőfényként tud szolgálni még éveken át a legkülönbözőbb döntési helyzetekben.” 

230 közönségkedvenc és 15 különdíj keresi gazdáját

Idén 150 magyar KKV és 50 magyar nagyvállalat kap díjat a november elsejéig tartó közönségszavazás alapján. A díjazottak közül a szakmai zsűri HR és Employer Branding kategóriában további 12 különdíjat ad át. Ebben az évben harmadik alkalommal jutalmazza a romániai cégeket a DreamJobs: 30 elismerést és 3 szakmai különdíjat oszt ki a közel 400 romániai nevező között.

A díjátadó egy hónap múlva, 2022. november 17-én lesz egy ingyenes, online konferenciával egybekötve, melynek központi témája a digitális megoldások szerepe a munka világában.

Az ingyenes konferencia programja és regisztráció: https://szerethetomunkahelyek.hu/hu/konferencia/2022

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben