Hirdetés

Idén is elindul a női vállalkozókat támogató program

Az első online Dobbantó tréning eredményességének köszönhetően áprilisban ismét virtuális térben veszi kezdetét a program legkeresettebb képzése, a vállalkozói kompetenciafejlesztő tréning. A Budapest Bank és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány közös kezdeményezésének célja, hogy felvértezze a vállalkozónőket azokkal az ismeretekkel, amelyek birtokában tervszerűen, tudatosan indíthatják el, és működtethetik vállalkozásukat.

A hazai vállalkozások élén álló vezetők mindössze egyharmada nő, ami jól szemlélteti, hogy a társadalomban betöltött szerepükhöz képest a vállalkozók között a nők még mindig alulreprezentáltak. Ezen a tendencián hivatott változtatni a 2010-ben alapított „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” program, amelynek célja, hogy támogassa a nőket vállalkozói ismereteik bővítésében, segítve őket a cégalapításban és fejlesztésben.

A Budapest Bank egy tavaly készült felmérésében arra kereste a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják vagy éppen akadályozzák a nőket a vállalkozásalapításban. A válaszadók többségét az anyagi tényezők mellett leginkább az önbizalomhiány, vagy a kapcsolatok hiánya hátráltatja a cégalapításban. A vállalkozást vezető nők 61%-a szerint nehézséget jelent mindennapjaik során az anyagi bizonytalanság, 51% nem gondolja magát elég magabiztosnak, 36% pedig a megfelelő kapcsolatrendszer hiánya miatt késlelteti a vállalkozás elindítását.

2021. április 6-án indul a 12 hetes online Dobbantó tréning, amelyen a résztvevő hölgyek széles tudásanyaggal gazdagodhatnak a vállalkozási ötlet kidolgozásától kezdve az üzleti tervezésen át a vállalkozásmenedzsmentig, továbbá a tantervben szerepelnek önismereti és pénzügyi modulok, valamint marketing alapismeretek is. A trénerek által leadott, és az online rendszerben elérhető tananyagok biztosítják az elméleti felkészítést, a gyakorlati feladatok megoldásán és prezentálásán keresztül pedig tapasztalati úton sajátíthatják el a résztvevők a vállalkozásvezetéshez szükséges legfontosabb készségeket.

„A pandémia negatív gazdasági hatásai miatt most különösen fontos a sérülékeny mikro- és kkv szektor támogatása, ezért a Budapest Banknál elkötelezettek vagyunk a Dobbantó Program folytatása mellett. Az első virtuális tantermekben zajló tréning alkalmával sikerült kitapasztalnunk, hogy online térben is kitűnően tovább élhet a képzés, és a korábbi kurzusokra jellemző erős vállalkozónői közösség és összetartás alakul ki még a személyes találkozások hiánya mellett is” – mondta Tölgyes Orsolya, a Budapest Bank kommunikációs vezetője.

Az online tréning 90 órányi tananyagát 12 hétre elosztva minden héten kedden és csütörtökön 3 x 1,5 órás blokkban dolgozzák fel a résztvevők. A tavaszi Dobbantó tréningre a SEED Alapítvány honlapján keresztül lehet jelentkezni ide kattintva, 2021. március 25-ig. A képzés piaci ára 300.000 forint, amelyhez a szervezők mindössze bruttó 40.000 forint hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, a további költségeket a Budapest Bank finanszírozza. A program során a bank szakmai együttműködő partnere és a képzések megvalósítója a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, a vállalkozásfejlesztés elismert hazai szakértője.

A tréning mellett az idei évben is lesznek klubesemények, a 12 hetes képzéshez hasonlóan online, ahol különböző, a vállalkozásokat érintő témákról beszélnek majd a vendégelőadók. Az offline klubokhoz hasonlóan természetesen itt is lehetőségük van a résztvevőknek kérdéseket feltenni és beszélgetést kezdeményezni. A klubok időpontjai és a további részletek a dobbantoprogram.hu oldalon és a Dobbantó Program Facebook oldalán jelennek majd meg.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben