Hirdetés

Idén is egy egész hét szól a startupokról Debrecenben

Immár ötödik alkalommal várja az innovatív vállalkozásokat és a startup élet iránt érdeklődőket Magyarország Budapesten kívüli legnagyobb hazai startup eseménye Debrecenben.

A Startup Campus Inkubátor, az Input Program és a CSR Debrecen összefogásával, a helyi ökoszisztéma szereplőinek közreműködésével 2019. szeptember 23-27. között újra visszatérnek a Nagyerdei Víztoronyba az innovállalkozások a Startup Hét Debrecen keretében. Az öt nap során az oktatás, a tőkebevonás és a nemzetközi kitekintés kerül terítékre, valamint a Főnix Terv célkitűzéseivel összhangban a helyi kis-és középvállalkozások is kiemelt figyelmet kapnak. Az esemény fővédnöke Dr. Papp László, Debrecen polgármestere. Az esemény kiemelt partnere a Hiventures Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt.

 A hétfői napon, az ünnepélyes megnyitót követően a résztvevők meghallgathatják az első startup témájú slam poetry-t, majd egy konstruktív vita keretében a helyi ökoszisztéma szereplők megvitatják a debreceni startup élet múltját, jelenét és jövőjét, mindezt a közönség bevonásával.

Kedden az Oktatás Napja keretében a jövő generációja kap hangsúlyt, avagy milyen lehetőségei vannak ma egy fiatalnak a vállalkozás indításhoz? Ezen az estén nem csak az előadók, hanem a fiatalok is mikrofont ragadhatnak, és egy ötletverseny keretében, rangos zsűri előtt versenyeztethetik elképzeléseiket. A nyertes mentorálást és más értékes szolgáltatásokat nyerhet.

A szerdai napon a kis-és középvállalkozások finanszírozása, modernizálása kerül szóba, mely alapvetően meghatározza Debrecen gazdasági tendenciáit az elkövetkezendő években. A Budapesti Értéktőzsde Zrt., a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az EDC Debrecen Nonprofit Kft. képviselői mutatják be programjaikat, akikkel az est folyamán személyes konzultációra is lehetőség nyílik.

Csütörtökön a befektetőké a főszerep. A régió ötletgazdái, innovatív vállalkozói valós környezetben tudják bemutatni megoldásaikat a potenciális finanszírozóknak. Majd egy kerekasztal-beszélgetés keretében vizsgáljuk meg a befektetés témáját különböző nézőpontokból.

A pénteki napon nemzetközi vizekre evez az esemény, a Startup Campus londoni delegációja és a VisitMe ügyvezetője mesél tapasztalatairól és ad át hasznos információkat. Egy kerekasztal-beszélgetés keretében pedig megvitatjuk Debrecen és a régió szerepét, a kihívásokat és a lehetőségeket, ahová Szlovákiából és Romániából is várunk szakértőket.

 

 

Részletes program:

  1. szeptember 23. (hétfő) – Startup Hét – Warm up

Sajtótájékoztató

18:30-18:35      Startup Slam Somogyi Tiborral

18:35-19:00      Vitaest a helyi startup ökoszisztémáról, a helyi szereplők részvételével, azaz Katonáné Kovács Judittal, Kiss Ákossal és Rab Mátéval

19:00-              Networking

 

  1. szeptember 24. (kedd) – Az oktatás napja

16:30-16:45      Megnyitó

16:45-17:15      Open mic: bemutatkozási lehetőség középiskolás ötletgazdák számára

17:15-17:30      Szünet

17:30-18:15      Kerekasztal-beszélgetés a középiskolások és egyetemisták vállalkozóvá válásának lehetőségeiről, modern oktatási programokról, jó gyakorlatokról a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Debreceni Egyetem, a Magyar Innovációs Szövetség és a National Instruments delegáltjai által

18:15-18:20      Open mic – Eredményhirdetés

18:20-              Networking

 

  1. szeptember 25. (szerda) – KKV-k napja

17:00-17:05      Nyitóbeszéd (Herdon István, alapító, XANGA Investment & Development Group)

17:05-17:15      Felvezető előadás (Harsányi Zsolt, vállalkozásfejlesztési csoportvezető, EDC Debrecen)

17:15-18:00      Előadások a kkv-k támogatását célzó programokról az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapesti Értéktőzsde Zrt., a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. képviselői által.

18:00-              Zártkörű networking

 

  1. szeptember 26. (csütörtök) – A befektetés napja

Pitchek és zártkörű befektető-ötletgazda találkozók

17:15-17:30      Megnyitó

17:30-18:00      Kerekasztal-beszélgetés befektetésekről különböző szemszögekből

18:00-              Szervezett networking

 

  1. szeptember 27. (péntek) – Nemzetközi nap

16:30-17:00      Networking

17:00-18:00      Interaktív előadás a brit piacra lépésről (Exton-Pongrácz Olivia, Gulyás Gergő, Startup Campus London)

18:00-18:30      Hogyan építs sikeres startupot (Johnny Issaq, VisitMe)

18:30-18:45      Szünet

18:45-19:15      Kerekasztal-beszélgetés a startup ökoszisztéma kihívásairól és lehetőségeiről határon innen és túl, magyar, szlovákiai és romániai szakemberekkel

 

A rendezvény a GINOP 1.1.1-18-2018-00024 „Inkubációs szolgáltatások fejlesztése a Startup Campus Inkubátorban” pályázati program keretében valósul meg.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben