Hirdetés

Húsz elektromos modellel jön ki az Audi

Az Audi nagyon ráerősít az elektromobilitás kérdéskörére. A német autógyártó társaság 20 tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be 2025-ig, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre.

Az Audi azt célozza meg, hogy 2025-re nagyjából minden második eladott gyártmánya elektromos vagy részben elektromos meghajtású legyen – írja az MTI a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) hírportálján megjelent beszámoló alapján. Így a következő években 30 olyan új modellt és modellváltozatot vezetnek be, amelyekben lesz elektromotor, köztük 20 kizárólag elektromos meghajtású lesz. Az első tisztán elektromos városi terepjáró, a tavaly bevezetett e-tron kupé változata 2020-ban kerülhet a piacra, és még az idén megjelenik a Q5, a Q7, az A6, az A7 és az A8 modell plug-in hibrid változata.

A 30 részben vagy teljesen elektromos modell mellett kifejlesztik valamennyi benzines és dízeles Audi úgynevezett mild hybrid (enyhe hibrid) változatát is. Az ilyen autókban a belsőégésű motor mellé egy kisebb teljesítményű elektromos hajtásrendszert is elhelyeznek, amely az akkumulátora révén összegyűjti a kocsi felhasználatlan mozgási energiáját, majd gyorsításkor leadja, csökkentve ezzel a belsőégésű motor szén-dioxid-kibocsátását.

A Győrben autó-, és motorgyárat üzemeltető társaság 2023-ig 14 milliárd eurót (4690 milliárd forint) fordít az átalakításra. A modellek fejlesztése és a marketing mellett a munkatársak képzésére és az üzemekre is költenek. A gyártás területén az energiafelhasználásban is irányváltás következik, a társaság célja, hogy 2025-re valamennyi Audi-üzem karbonsemlegesen – szén-dioxid-kibocsátás nélkül – működjön, 2050-re pedig a teljes gyártási folyamat, beleértve a beszállítóktól érkező alkatrészeket – írta a FAZ. Hozzátették, hogy

az Audinak már most is van karbonsemlegesen működő gyára, a brüsszeli üzem, amelynek tetőszerkezetén Belgium legnagyobb napelemparkját építették ki.

A Volkswagen csoporthoz tartozó társaság az idei első fél évben 906 ezer autót adott át vásárlóinak világszerte, 4,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az értékesítési bevétel 28,8 milliárd euró volt, az egy évvel korábbi 31,2 milliárd után. A működési eredmény 2,3 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 2,8 milliárdról, a bevételarányos jövedelmezősége pedig 8,9 százalékról 8 százalékra csökkent.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben