Hirdetés

Holland ételfutár startup érkezik Budapestre

Holland székhelyű ételkiszállító szolgáltatás indul ma Budapesten. A Rocket – amely Európa 10 legtöbbet letöltött ételfutár applikációja között van – elkötelezett aziránt, hogy éttermi partnerei magasabb profithoz jussanak és kiemelkedő támogatást kapjanak kiszállítási kínálatuk kiépítése és bővítése során. A Rocket célja, hogy ügyfeleiknek – a nagyszerű kínálat és széles választék mellett – megadják a legértékesebbet: időt, amit arra fordíthatnak, amire szeretnének.

Hirdetés

A Rocket egy amszterdami székhelyű élelmiszer-technológiai vállalat, amely 7000 európai étteremből kínál kiszállítást ügyfeleinek. A 2018-ban két ukrán vállalkozó által alapított cég impresszív expanziós múlttal rendelkezik – a magyarországi indulást ebben az évben megelőzte a görögországi, ciprusi, franciaországi, spanyolországi és portugáliai piacra lépés.

Cipruson már meg is szerezte a piacvezető pozíciót.

A Rocket újszerűen közelít az éttermekhez: a versenyképes jutalékok biztosítása mellett széles körű marketing támogatással, dedikált ügyfélkezeléssel, közösségi média promócióval és termékfotózási szolgáltatással támogatja őket.

A platform számára a fenntarthatóság is fontos, ezért az evőeszközök csak opcionálisan érhetők el az alkalmazásban, és a futárok ételszállító táskái újrahasznosított anyagokból készülnek.

A szolgáltatás már elérhető Budapesten. Az alkalmazás letölthető a Google Play és az App Store áruházból. A Rocket közel 100 éttermi partnerrel indul, és a bevezetés során a belvárosban és környékén kínál kiszállítást. Terveik szerint hamarosan az egész városra kiterjesztik kiszállítási szolgáltatásukat.

A Rocket egy amszterdami székhelyű, globális ambíciókkal rendelkező foodtech-vállalat. Olyan technológiákat hoznak létre, melyekkel kivételes szolgáltatás biztosítható az élelmiszer-kiszállítás valamennyi érintettje számára, a vállalkozásoktól a futárokon át a vásárlókig. Egyszerűvé teszik a fogyasztók számára, hogy több mint 7.000 kedvenc éttermükből rendeljenek Magyarországon, Portugáliában, Spanyolországban, Hollandiában, Cipruson, Görögországban, Franciaországban és Ukrajnában. A Rocket elkötelezett amellett, hogy partnerei nagyobb profitot termeljenek és kiemelkedő támogatást kapjanak, miközben kiépítik és bővítik kiszállítási kínálatukat.

Hirdetés

Világhírű nemzetközi befektető csapott le a magyar startupra

Az elektromosautó-flották számára útvonaltervezőt fejlesztő Volteumra a világ egyik legmeghatározóbb startup befektetője is felfigyelt. A korábban a Start it @K&H inkubátorban fejlődött csapat most bekerült a Techstars „Cities of the Future” akcelerátor programjába, ami  kifejezetten a smart mobility-vel és smart city-vel foglalkozó startupoknak szól. A részvételi lehetőség és a befektetés óriási lehetőséget ad a Volteumnak a növekedésre és a nemzetközi terjeszkedésre.

Bővebben
Hirdetés

Innovatív megoldás jön a mobilpiacon

Az telekommunikációs iparág vezető innovátorai, a Vodafone, a Qualcomm Technologies, Inc. és a Thales egyesítették erőiket, hogy bemutassanak egy olyan okostelefont, amely az ún. iSIM (az ieUICC GSMA specifikáción alapuló) technológiával működik. Az új megoldás lehetővé teszi, hogy a SIM-kártya funkcióit a készülék fő processzorába integrálják. Ezzel a bejelentéssel lehetővé válik a technológia kereskedelmi forgalomba hozatala mindazon készülékek esetében, amelyek a mobilszolgáltatásokhoz való csatlakozáshoz iSIM-et használnak.

Bővebben

Engedélyt kapott Európa első blokklánc alapú neobankja – magyarok fejlesztik

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában: a technológián keresztül garantál teljes kontrollt és önrendelkezést ügyfeleik pénzügyeik felett.

Bővebben

A bankrendszer digitalizációjának állóvizét a pandémia és a fintech innovációk is felkavarták

A Liferay Hungary tudásmegosztó, különböző iparágak digitalizációs trendjeit bemutató videó sorozatának legújabb adásában a bankszektor pandémia alatti és az ezt követő digitalizációs kihívásait ismertetjük a 2019. október 31-én a 120 takarékszövetkezetből álló Takarékbank csoport és az FHB Bank cégjogi egyesülésével létrejövő Takarékbank Zrt. példáján keresztül. Digitális rock and roll Míg előtte leginkább a személyes kapcsolatokra

Bővebben

Érkezik a metaverzum a munkahelyekre az iskolákba, de még az egészségügybe is

Az elmúlt évtizedben számos ígéretes virtuális- és kiterjesztett valóság (VR/AR) alapú megoldás született, a mindennapjainkat azonban mégsem szőtte át eddig a technológia. A világjárvány viszont ezen a területen is lényeges változást hozott, hiszen miközben a négy fal közé szorultunk, minden eddiginél jobban vágytunk a valóságot hűen imitáló vásárlás, közösségi programok vagy éppen utazás élményére. Az eredmény: érkezik a metaverzum a munkahelyekre és az iskolákba, de még az egészségügybe is, vírusként terjed a VR a kereskedelemben és az ingatlanpiacon is. A Protechtor szakértői összeszedték a következő évek legfontosabb trendjeit a területen, hiszen az egyik legdinamikusabban fejlődő tech szegmensről van szó: 2030-ra ugyanis már közel 1200 milliárd dolláros piacon osztozhatnak a VR/AR fejlesztések úttörői.

Bővebben

Három Vespucci Partners cég vett részt a CES-en

A CES a világ legnagyobb szabású, egyben legbefolyásosabb technológiai rendezvénye, az átütő erejű technológiák és a globális innovátorok próbatere, ahol a világ legismertebb márkái kötnek üzleteket és találkoznak új partnerekkel. Ez a lehetőség vonzotta a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő vezetőit is, akik három portfóliócégükkel – Haris Digital, Mollia és IMM-DATA – együtt vettek részt az eseményen.

Bővebben