Hirdetés

Hol kerülhetnek a gyerekek a boldog felnőttlét útjára?

A hazai nagy startup-példakép, a Prezi társalapítója, Halácsy Péter 2015-ben vágott bele az oktatásfejlesztésbe: megalapította a Budapest School hálózatát, mely olyan alternatív tanulási módszerek mentén foglalkozik a gyerekekkel, aminek mentén aztán 2040-re boldog és sikeres felnőttek lehetnek. Ez a célkitűzés mostmár túlnőtt a fővároson és vidékre terjeszkedik.

Tegnapi Facebook posztjában a Budapest School a következővel jelentkezett: „Sokan kérdeztétek már, hogy miért csak Budapesten van Budapest School. Végre eljött az országos bővülés lehetősége, 2018 szeptemberétől három új helyen lesz BPS.”
A Budapest School zászlajára tűzte a szociális érzékenység és az érzelmi intelligencia jelszavait. Az iskola feladata – Halácsy Péter szerint – felkelteni és fenntartani a tanulók kíváncsiságát és tudásvágyát, és a megszerzett tudás összefüggéseire és használhatóságára felhívni a figyelmet.

A Forbes.hu összeszedte, hogy az érdeklődők hol kezdhetik meg a tanulmányaikat ebben az oktatási rendszerben a következő tanévtől. Az eddig meghirdetettek szerint az alábbi helyeken lehet csatlakozni – zárójelben a 2018 szeptemberében betöltött életkorral:
– Budapest III. kerület (3-9 évesek)
– Budapest V. kerület (3-5 évesek)
– Budapest XI. kerület (4-8 évesek)
– Budapest XIII. kerület (8-12 évesek)
ÚJ: Budapest XXII. kerület (3-6 és 6-8 évesek)
ÚJ: Solymár (3-6 és 6-7 évesek)
ÚJ: Szeged (6-7 és 8-9 évesek)
További információkért és a jelentkezési lehetőségért kattints!

Forrás: https://forbes.hu/legyel-jobb/budapest-school-solymar-szeged-bp/ 

Fotó: Orbital Strangers

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben