Hirdetés

Hogyan zárkózhatunk fel a digitális változásokhoz?

A Google a Digitális Workshop programjával ebben az évben is úton van, hogy országszerte felzárkóztassa a digitális képességeinek tekintetében hátrányban lévő kis-és középvállakozásokat . Az ingyenes képzésre idén 35 városban jelentkezhetnek az érdeklődők.

A Google országszerte, partnerekkel közösen szervezi a Digitális Workshop programját, amelynek elsődleges célja, hogy csökkentse a magyar munkaerőpiac szükségletei és a lakosság digitális képességei közötti eltérést.

Az ingyenes képzések, eszközök és a személyes konzultációs lehetőség mind arra hivatott, hogy segítse a résztvevőket a megfelelő tudás megszerzésében, mely nagy lépést jelent majd mind a karrierépítésben, mind a saját üzletük fejlesztésében.

A mai nappal a „Grow with Google” elnevezésű platform is elindul, mely magában foglalja az összes képzési lehetőséget: online és offline előadások, ingyenesen elérhető eszközök, számos, az üzleti fejlődés vertikumára jellemző tartalommal, az önfejlesztéstől az üzleti növekedésig. „Nagy öröm számunkra, hogy már 35 000 kis- és középvállalkozás vett részt az online képzésünkön, vagy vett részt a 100 workshop és a 4000 személyes konzultáció valamelyikén, melyeket országszerte 26 városban szerveztünk” – mondta el Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője.

A 2018-as év elején a Google készített egy hatástanulmányt, a Digital Workshop résztvevői körében, hogy pontos képet kapjon a visszajelzések alapján a képzés hatékonyságáról. A válaszokból többek között kiderül, hogy a képzésből a résztvevők a a weboldalfejlesztés és keresőmotor-optimalizálás témakört, az analitikában hasznosítható eszközök megismerését és az online tartalom létrehozásával kapcsolatos előadásokat tartották a leghasznosabbnak.

A válaszadók háromnegyede sokkal magabiztosabbnak érezte magát digitális képességeik terén a tanfolyam után. A válaszadók 95 százaléka azt a visszajelzést adta, hogy az előadások nagy szerepet játszottak későbbi, exporttal kapcsolatos döntéseikben, 10 százalékuk pedig már megkezdte a határon túli terjeszkedést. A válaszadók 8 százaléka három hónappal a tanfolyam befejezése után új munkahelyeket teremtett.

A kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésén túl, a Google karitatív ágának, a Google.org támogatásának köszönhetően szintén tavaly indult a Technológiai Oktatásért Alapítvány KódKlub elnevezésű projektje, amely 150 hátrányos helyzetű, gyermekotthonban élő gyermekkel ismertette meg a programozás alapjait. A projekt 10 város 12 gyermekotthonában 10 héten át volt lehetősége a gyerekeknek, hogy tanuljanak szakavatott tech tanároktól.

Az európai gazdaság és társadalom digitális átalakuláson megy keresztül, mely hatalmas lehetőséget kínál a növekedésre, fejlesztésre és munkahelyek teremtésére.

Ennek az átalakulásnak a következtében folyamatosan változnak azon képességek tárháza is, amellyel a munkakeresőknek, illetve a saját üzletüket bővíteni kívánó vállalkozóknak rendelkeznie kell. Az elkövetkezendő 10-15 évben, a digitalizáció megváltoztatja majd az általános munkakörnyezetet, 21 millió új munkalehetőség nyílik majd meg és a munkahelyek 90 százalékában már valamilyen szintű digitális tudásra lesz szükség.

Mindazonáltal, az Európai Bizottság adatai szerint,

az EU lakosságának 44 százalékának és a munkaerőpiac 37 százalékának nem elégségesek a digitális képességei, annak ellenére, hogy az ICT szaktudással rendelkezők iránti igény egyre nő.

Nagyjából 500 ezer pozíció maradhat jó eséllyel betöltetlen 2020-ig, illetve 10-ből 4 európai vállalat számolhat majd be a pozícióik betöltésének nehézségeiről.

A ’Grow with Google’ kezdeményezés egyének számára biztosítja a digitális írástudás alapjainak elsajátítását és a különböző méretű vállalkozások számára a valós növekedést. Emiatt a Google nemrégiben kitűzte, hogy 2020-ig Európa-szerte 1 millió embernek fog segíteni a munkaerőpiaci elhelyezkedésben, vagy az üzleti céljaik kiaknázásában, mely egyezik a Európai Bizottság digitális készségeket fejlesztő célkitűzéseivel is.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben