Hirdetés

Hogyan tudunk élni a technológiai fejlődés kínálta lehetőségekkel?

A két korábbi inkubációs kör sikerére alapozva a Sparklab innovációs laborként folytatja működését. A jövőben egyfelől az eddigi mentorszerepet kiegészítve a Sparklab csapata aktív partnerként vesz részt az életminőség-javító technológiai projektek megvalósításában. Ezúttal nem csak startupok és a vállalati kezdeményezések, de magánszemélyek is jelentkezhetnek projektjeikkel. 

Az NN Biztosító 2017 februárjában indította útjára startupinkubátor programját, a Sparklab by NN-t, hogy támogassa az emberi életminőség javítását szolgáló technológiai ötletek megvalósulását. Az azóta lezajlott két inkubációs körbe összesen több mint 44 országból jelentkeztek az együttműködésre nyitott startupok és vállalatok. Az elmúlt két évben így a Sparklab olyan forradalmi megoldásokhoz nyújtott mentortámogatást, amelyek többek között egészségügyi problémákkal is foglalkoztak, mint az inzulinrezisztencia, a mozgásszervi betegségek vagy a gyermekkori elhízás. Mindezekre tapasztalatokra építve a Sparklab január 14-étől megújult stratégiával igyekszik támogatni ötletek megvalósítását.

„A mai szuperintenzív környezetben a legfőbb kérdés, hogy hogyan tudunk élni a technológiai fejlődés kínálta lehetőségekkel. Ezért döntöttünk úgy, hogy új szintre emeljük a Sparklab működését, mert szeretnénk minél több forradalmi újítással segíteni ügyfeleinket”

– fogalmazott az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója. Sztanó Imre hozzátette: „ehhez két alapvető újítást vezetünk be a programban: egyfelől még közvetlenebb, gyakorlatibb támogatást nyújtunk a projektcsapatoknak, másfelől pedig továbbszélesítjük a jelentkezők körét. Utóbbi változtatással munkatársainkat is szeretnénk még inkább motiválni és támogatni ötleteik megvalósításában, legyen szó termékeink, működésünk vagy épp az ő munkahelyi életminőségük továbbfejlesztéséről”.

Ennek érdekében a Sparklab a korábbi inkubációs modellben nyújtott termék- és üzletfejlesztési, valamint marketingmentor tevékenységen túlmenően nagyobb fókuszt helyez az ötlet megvalósításához szükséges többletkompetenciák és erőforrások biztosítására. A program a lean startup, az agilis, valamint az investment readiness level módszertan felhasználásával kíséri végig az ötleteket, az NN csapata aktív partnerként vesz részt a koncepció és üzleti modell kialakításában és validálásában, valamint a piaci tesztelésben. A projektek megvalósítását a kezdeti fázisban lévő ötletek esetén MVP-készítésig kíséri, majd az érett szakaszban járó kezdeményezések felskálázását, nemzetközi piacra lépését is támogatja a program.

„A frissített stratégiában jócskán kibővítjük a korábbi mentortevékenységünket, amely természetesen továbbra is fontos eleme a programnak. A Sparklab programjában így sor kerül az előzetes piackutatásra és igényfelmérésre, az ügyfélközpontú termék- és szolgáltatástervezésre és a teljes körű erőforrás-tervezésre is. Az új modellben emellett még szélesebb körben várunk jelentkezéseket: a startupok és vállalati partnerek mellett a magánszemélyek kezdeményezései előtt is megnyitjuk az innovációs labor kapuit a korai fázisú ötletektől kezdve akár érett fázisban lévő megoldásokig” – mondta Bozsánovics Judit, a Sparklab by NN innovációs menedzsere.

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben