Hirdetés

Hét grafikon az európai védelmi és biztonságtechnológia finanszírozásáról

Gazdasági válság ide vagy oda, a védelmi, biztonsági és ellenállóképességet növelő technológiák iránti befektetői kereslet folyamatosan növekedett Európában az elmúlt években, és tavaly rekordösszegű kockázati tőke áramlott a szektorba. A Dealroom kutatási eredményeit ismertetjük.

2024 rekordot hozott az európai defence techbe áramló kockázati tőke tekintetében: ennek összege elérte az 5,2 milliárd dollárt. Ez a 2023-as 4,2 milliárd dolláros összfinanszírozáshoz képest is 24 százalékos emelkedést jelent, a covid világjárvány előtti évhez képest pedig csaknem 5-szörösére emelkedett a terület finanszírozása. A dealek száma 2021-hez (230) képest 1,2-szeresére, 2019-hez (118) pedig több mint 2,3-szorosára nőtt tavaly év végére (276).
Ha finanszírozási szakaszonként vizsgálódunk, jól látszódik: a világjárvány idején, 2021-22-ben tapasztalt befektetési bumm ezen a területen is éreztette a hatását. Addig azonban, amíg sok más piacon tartósan lecsökkent a kihelyezett kockázati tőke mértéke, addig itt legalább részleges (késői szakasz) vagy teljes (növekedési szakasz) visszaépülést, de még érdemi beszakadás nélküli finanszírozási növekedést (korai szakasz) is láthatunk.
Ha kitekintünk, jól láthatjuk, hogy amíg szinte minden más szektorban csökkent a befektetett kockázati tőke, addig az európai védelmi, biztonsági és ellenállóképességet növelő startupok finanszírozása trendszerűen növekedett az elmúlt bő fél évtizedben. A defence tech százalékos növekedését az elmúlt egy évben csak a robotika és a vállalati szoftverek tudták megelőzni – nem függetlenül a mesterséges intelligencia kiaknázásásért folytatott versenytől. A defence tech felfutását – mint arról ebben és ebben a cikkünkben részletesen írtunk – a harmadik évébe lépett ukrán-orosz háború magyarázza.
Sok kockázati tőkebefektető szemében a defence tech egy kalap alá esett a dohány- vagy a pornóiparral: az bűnös dolog, amibe nem fektetünk be. Az Európában zajló háború azonban radikálisan megváltoztatta ezt a gondolkodást, és ledöntötte a tabukat: jól látszik, hogy évről évre egyre több olyan befektető jelenik meg az európai piacon, aki legalább egy defence techhez kapcsolódó dealt nyélbe üt. Az elmúlt 5 évben az ilyen befektetők száma 3,3-szorosára nőtt.
Ha közelebbről vetünk egy pillantást a szektorra, azt látjuk, hogy a növekedés motorja az elmúlt években kifejezetten a védelmi technológiában található. Ezzel szemben a biztonsági és ellenállóképességet növelő technológiák iránti kereslet arányaiban csökkent a befektetők körében 2021-22 óta.
Az európai országok és régiók tekintetében tavaly Németország vette át a vezetést a defence techbe kihelyezett tőke mennyiségét tekintve, éppenhogy csak megelőzve ezzel az Egyesült Királyságot: mindkét állam nagyságrendileg 1,3 milliárd dollárral járult hozzá az európai védelmi, biztonsági és ellenállóképességet növelő vállalkozások finanszírozásához. Az összképet nézve azonban még mindig a brit kockázati tőke vezet: 2019 óta már több mint 7 milliárd dollárral tolták meg a szektort, míg Németország csupán 3,2 milliárd dollárral. Ha évekre visszamenőleg a befektetett tőke arányát nézzük, akkor Svájc és Hollandia Európa éllovasa: 2019 óta ezen országok összes kihelyezett tőkéjének 7-7 százalékát tette ki a defence techbe irányuló finanszírozás.
Ha globális léptékben vizsgálódunk, azt látjuk, hogy az európai defence techbe áramló kockázati tőke több mint a fele trendszerűen az EU-n kívülről érkezik be. Ez alól 2018 óta csak a 2020-as év volt kivétel. Tavaly a tőke negyede Észak-Amerikából, leginkább az USA-ból áramlott az európai ökoszisztémába.

GRAFIKONOK: A Dealroom Defence, Resilience and Security in Europe kutatási jelentése

NYITÓKÉP: A 2025. évi, Párizsban tartott AI Action Summit során Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter (jobb oldalt, elöl) próbálja ki az egyik legígéretesebb európai defence tech startup, az Európát AI harci drónokkal ellátni akaró Helsing technológiáját. Forrás: Helsing / LinkedIn

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben