Hirdetés

Hazai egyetemmel működik együtt a Huawei

Közös, akkreditált, infokommunikációs és távközlési kurzusok indításáról írt alá megállapodást az Óbudai Egyetem és a Huawei Technologies Hungary. Az új együttműködés része az egyetem és a világ egyik legnagyobb technológiai cége között 2018 óta fennálló stratégiai megállapodásnak.

Prof. Dr. Kovács Levente, az egyetem rektora és Colin Cai, a Huawei Technologies magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója által aláírt szándéknyilatkozat kiterjeszti a felsőoktatási intézmény és a vállalat között 2018-ban létrejött partneri együttműködést. A Huawei az új megállapodás szerint segít az egyetemen elindítani az úgynevezett HAINA (Huawei Authorised Information and Network Academy) programot, amely az egyetemi képzésen belül, választható, kreditpontokat érő tantárgyként, különböző piacképes szakismereteket, speciális kurzusokat nyújt majd a mérnökhallgatóknak. Így például a következő generációs mobilhálózatokkal, az 5G technológiával kapcsolatos vagy az iparágban használt legújabb hálózati eszközök felhasználásához köthető, továbbá a Big Data és Mesterséges Intelligencia témakörébe tartozó új lehetőségekről tanulhatnak majd a diákok. A cég az egyetemen a HAINA témákat oktatók képzését és az oktatási anyagok mellett a gyakorlati ismeretek elsajátításához szükséges eszközöket adja, míg az oktatási intézmény az infrastruktúrát és a fenntartást vállalta.

A rektor az aláíráson kiemelte azokat az egyetemi infokommunikációs törekvéseket, és kutatási projekteket, amelyekben nemzetközi szinten is elismert sikereket ért el az oktatási intézmény. Úgymint az Egészségügyi robotikai és informatikai megoldások fejlesztése, Mesterséges Intelligencia alkalmazások kutatása és implementálása a szolgáltató és gyártóipar számára. A Huawei-jel kialakított együttműködés szempontjából különösen érdekes a városi mobilitás jellemzésére kifejlesztett keretrendszer, mely a vezetéknélküli kommunikációs hálózatokból származó adatok elemzésére épül.

„A Óbudai Egyetemmel korábban kötött szándéknyilatkozatunkat töltjük tovább tartalommal” – mondta Colin Cai, a Huawei magyarországi vállalatának ügyvezető igazgatója. A Huawei kezdetben az úgynevezett SEEDs hallgatói kínai tanulmányutakkal; az egyetemi kari Kandó Napok támogatásával igyekezett támogatni a hallgatókat és az oktatást. A most megkötött, HAINA-ra vonatkozó megállapodás hamarosan beinduló képzési moduljai viszont a legmodernebb ázsiai technológiákba vezetik majd be a hallgatókat és közelebb hozza az egyetemen tanított anyagot a piaci igényekhez.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben