Hirdetés

Hátrányos helyzetben lévő alapítói csoportokat támogat a Google

A Google a magyar jelentkezőket is várja három új támogatási programjára, amelyeket európai és izraeli startupok számára indított, kiemelt figyelmet fordítva a jelenleg hátrányos helyzetben lévő, vagy alulreprezentált alapítói csoportokra.

Sikeres vállalkozást indítani mindenki számára nehéz feladat, azonban vannak, akik hátrányból indulnak. Ilyenek például a női vagy színes bőrű alapítók, akiknek korlátozottabb hozzáférése van a tőkéhez, a mentoráláshoz, a tehetségekhez és a hálózatépítési lehetőségekhez. Az európai startupok alapítóinak mindössze 20%-a nő, 2019 teljes finanszírozásának pedig 92%-a került olyan csapatokhoz, amelyeknek minden tagja férfi.

A Google for Startups célja, hogy lehetőséget adjon az induló startupok számára, és biztosítsa számukra a kitöréshez szükséges forrásokat. A Google ezért három új programot jelentett be, amelyek hozzájárulnak az izraeli és európai, köztük a magyar induló vállalkozások fejlődéséhez azzal, hogy hozzáférést biztosítanak számukra a Google termékeihez és szakértőihez, valamint kapcsolatot teremtenek kockázatitőke-finanszírozással foglalkozó és befektetői hálózatokkal. A háromból két program pedig kifejezetten az alulreprezentált csoportokat célozza.

Az Európában és Izraelben működő színes bőrű alapítóknak szóló program 10 startupot fog összekötni a Google szakértőivel és befektetői hálózatával.

A női alapítókat célzó programba 12 női jelentkezőt várnak, akinek dedikált hozzáférésük lesz a Google Advisorhoz, valamint heti workshopokon és készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt 12 héten keresztül.

A harmadik program, a Google for Startups Accelerator olyan európai és izraeli induló vállalkozásokat fog felkarolni, amelyek valamilyen technológia megoldást alkalmaznak korunk kihívásainak leküzdésére. A résztvevők három hónapos intenzív online támogatást kapnak a Google részéről, ideértve a Google mérnökeivel és külső szakértőivel folytatott műhelymunkákat és mentorálási foglalkozásokat.

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben