Három napos üzleti túrán vettek részt a magyar startupok Londonban

Sikeresen lezajlott a „London Calling – Big Data and AI startups” üzleti túra, melyen 3 innovatív vállalkozás képviselte a magyarországi ökoszisztémát. Az esemény a Department for International Trade (DIT), az Input Program, a Startup Campus, az Enterprise Europe Network (EEN), a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a londoni Magyar Nagykövetség kollaborációja által valósult meg. A program fő célja a brit piac bemutatása és a kapcsolati háló kiépítése volt a résztvevők számára.

A három napos rendezvény a Startup Campus és az Input Program üzletfejlesztési szakértői által tartott személyes felkészítő workshopjával kezdődött, ahol közösen vitatták meg a kiutazó innovatív vállalkozásokkal – WhiteReport, ReCash, Packageez – a nemzetközi piacra lépéssel kapcsolatos stratégiai kérdéseket, illetve megbeszélték az esetleges kapcsolódási pontokat a partnerhálón belül.

A folytatásban a csapatok az EEN londoni irodájában a DIT-tel, illetve helyi ökoszisztéma partnerek társaságában workshop keretében ismertették a brit piacban rejlő lehetőségeket. A cél nemcsak London, de az Egyesült Királyság lehetőségeinek felvázolása is volt, ezért az előadók ennek megfelelően prezentálták a lehetőségeket. Az előadók között szerepelt Matt Kuppers a Startup Manufactory alapítója, Tiina Evans a Newable üzletfejlesztési szakértője, Elis Luige a DIT londoni képviselője, valamint Gavin Perry, a West Midlands Growth Co.-tól, aki bemutatta be a Midland-ben lévő potenciált.

Este a kapcsolatépítésé volt a főszerep; a Paradigm Talks – Investor and Entrepreneur networking eseményén a résztvevők ízelítőt kaptak egy londoni pitch rendezvény hangulatáról és helyi konzultánsokkal, szakértőkkel, startupokkal, valamint befektetőkkel találkozhattak.

Másnap az EEN üzleti találkozókra fokuszáló Tech Match – B2B matchmaking eseményét követően a Big Data and AI konferenciára látogattak el a résztvevők, ahol érdekes előadások mellett megismerhették a legújabb fejlesztéseket és első kézből ismerhették meg a technológia legújabb trendjeit.

Késő délután a Metro Bank startupoknak szóló rendezvényén a vállalkozások információt kaptak az üzletvitellel kapcsolatos kérdéseikről a bank területi igazgatójától, valamint Business Support-ért felelős managerétől.

Az utolsó nap üzleti reggelivel zárult a Magyar Nagykövetség londoni rezidenciáján, melyen a startup vállalkozásokon kívül részt vett Dr. Spiczmüller Bence külgazdasági szakdiplomata, Takács Carvalho Gábor TéT attasé, Dr. Zsebik Anikó sajtó attasé, Guy Shone média szakértő, valamint Hamish Sandison ügyvéd.

A három napos üzleti túra kiváló alkalmat adott a magyar startup vállalkozásoknak a potenciális üzleti partnerek megismerésére, valamint a helyi kapcsolatok bővítésére.

A szervezők részéről ez a kollaborációs esemény bebizonyította, hogy együttműködéssel szinergiát tudnak teremteni az amúgy egymástól függetlenül, de mégis sok szempontból azonos témában működő szervezetek.

Itt vannak az újragondolt Hiventures befektetések részletei

A Hiventures indulása óta több, mint 2000 beérkező projektet vizsgált meg, amely során 204 esetben született pozitív befektetési döntés, 17 milliárd forint értékben. A hatalmas volumenszám következtében felhalmozódó piaci visszajelzések és tapasztalatok alapján június 1-től még versenyképesebb befektetési konstrukcióval várják a startupokat. Az inkubáció, magvető és növekedési életszakaszokban a belépési kritériumok, a teljesítésre váró mérföldkövek és az igényelhető befektetési összegek is változni fognak.

Bővebben

Személyre szabott ajánlatok jönnek a költéseink alapján

A mindennapi pénzügyeket leegyszerüsítő megoldásokkal rukkoltak elő a K&H fejlesztői innovációs versenyére jelentkező startupok. A világ minden tájáról összesen 45 csapat nevezett többek között mesterséges intelligencián alapuló adatfeldolgozó alkalmazással, láthatatlan és különböző elektronikus fizetési megoldással. A K&H szakmai zsűrije a Mondriaan csapatot választotta győztesnek.

Bővebben

A Google rákapcsol a biztonságra

Magyar szervezetek is pályázhatnak  június 28-ig a Google az Impact Challenge on Safety-re. Az új, 10 millió eurós alap olyan európai, internetbiztonsággal és adatvédelemmel foglalkozó szervezetek támogatására jött létre, amelyek tevékenységükkel aktívan fellépnek a szélsőségek és a gyűlölet ellen, valamint az online és az offline térben is segítik a fiatal generáció életét.

Bővebben

A nagyvállalatok állami támogatása a startupokhoz is tovább gyűrűzhet

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz – közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára. A program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások megjelenését is segíti.

Bővebben

A szülők és a fiatalok egyszerűen követhetik pénzügyeiket ezzel az applikációval

Egy évtizede még maximum a Monopoly vagy a Gazdálkodj okosan állt a szülők rendelkezésére ahhoz, hogy a gyerkőcöknek megmutassák, mi is az a pénz és mit jelent tudatosan bánni vele. Ma a digitalizáció elhozta az egyszerűbb és élőbb lehetőségeket: a pénzügyi tudatosság fejlesztését segítő, egyebek mellett egy családi zsebpénzkezelő alkalmazáson egy fiatal magyar fintech startupdolgozik. A Family Finances most 175 millió forint befektetést kapott a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-től.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások