Hirdetés

Három év alatt csaknem megduplázta előfizetői számát a Netflix

A múlt év végére átlépte a 200 milliót a Netflix előfizetők száma, csak tavaly 37 millió új ügyfélre tett szert a streaming szolgáltató. A bevétel és a nyereség is jelentősen megnőtt, 2020-at már közel 25 milliárd dolláros forgalommal zárták.

Három év alatt majdnem megduplázta előfizetői számát a Netflix, míg 2018 elején 111 millió ügyfelük volt, addig a múlt év végére számuk elérte a 204 milliót. Csak az utolsó három hónapban 8,5 millióan csatlakoztak a streaming szolgáltatást használók táborához. A teljes évben elért 37 milliós plusz pedig azt jelentette, hogy a 2019-eshez képest 31 százalékkal nőtt az új előfizetők száma.

A felhasználók számának emelkedésével természetesen nőtt a bevétel is, tavaly 24,99 milliárd dolláros forgalmat értek el, ami éves összevetésben 24 százalékos bővülést jelent. Az üzemi eredményük pedig 76 százalékkal, 4,6 milliárd dollárra emelkedett. A nyereség is jelentős mértékben, majdnem felével nőtt és meghaladta a 2,7 milliárd dollárt.

A befektetőknek szánt közleményükben is utaltak arra, hogy a tavalyi igen magas növekedésben meghatározó szerepet játszott a koronavírus-járvány hatása. Az idei első negyedévben például csak hatmillió új előfizetővel számolnak, míg 2020 első három hónapjában közel 16 millióan csatlakoztak a Netflix táborához.

A streaming szolgáltató közléséből az is kiderült, hogy a múlt évben az előfizetők több mint 80 százaléka az Észak-Amerikán kívüli területeken élt. A legnépszerűbb tartalmakról is megosztottak néhány információt, így kiderült, hogy A Korona című sorozat idén bemutatott negyedik évadát az első négy hétben több háztartásban nézték meg, mint bármelyik előző évadot és ennek köszönhetően a széria már több mint százmillió háztartásba jutott el.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben