Hamarosan lábhoz jön a Tesla, ha hívod

Elon Musk azt ígéri egy Twitter bejegyzésben, hogy 6 hét múlva elkészül az a parkolás-technológiai fejlesztésük, ami nyomán az okoseszközzel oda hívhatjuk a Teslánkat, ahol éppen vagyunk. A fejlesztés a Summon opcióval lesz elérhető a Tesla aszissztens applikációban vagy a távirányítóval.

A Summon parkolás-technológiai lehetőséget a Tesla 2016-ban harangozta be, ám ekkor még igencsak gyerekcipőben járt – az igazi automatizáció a most várható fejlesztésekkel történik majd meg, mind hardver, mind szoftver tekintetében.

Musk ezen kívül azt is tweetelte, hogy már jövőre képes lehet arra a Tesla, hogy önállóan tudjon parkolni, felismerje az üres helyet és validálja azt, majd beálljon.

 

Tízezer takarítónő hiányzik, pedig már a 250 ezres fizetés is elérhető

Egyre nagyobb a hiány a takarítókból, miközben a területen egy év alatt közel 20 százalékos volt a díjemelés, így a nettó 250-270 ezres kereset sem ritka – derült ki a Rendi friss elemzéséből. A Rendi idén már megduplázta árbevételét, bár az akár négyszer akkora is lehetne, ha lenne elérhető képzett munkaerő. A tevékenységet nem főállásként űzők legnagyobb részét egyébként a gyermekükkel otthon lévő anyukák teszik ki.

Bővebben

Nem működhetnek a cégek kiberbiztonsági stratégia nélkül

A digitális átalakulás tovább növelte a vállalatok kiberfenyegetettségét, mégsem tesznek eleget a cégek a kockázatok ellen – mutat rá az EY Globális Információbiztonsági felmérése. A 60 országból összesen 1400 vezető, IT-menedzser és információbiztonsági szakértő bevonásával készült kutatásból kiderül, hogy egyre több szervezet ismeri fel az adatvédelmi veszélyek súlyosságát, mégsem költenek eleget informatikai biztonságuk fejlesztésére.

Bővebben

Egy hétre Szilícium-völggyé válik Debrecen

Az INPUT Program és a Startup Campus Incubator közös szervezésében, a helyi ökoszisztéma szereplőinek közreműködésével, 2018. november 19-23 között, már negyedik alkalommal rendezik meg a Startup Hét Debrecent. Az rendezvényen 18 előadás  várja az érdeklődőket, a munkaerőpiacot érintő megoldásokról nemzetközi kitekintéssel és sikertörténetekkel.

Bővebben

Már Németországban is egyszerűen kijuthatunk a reptérre

A régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait, 2018 végéig pedig Münchenben is elérhető lesz szolgáltatásuk. A németországi terjeszkedést a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is segíti. A hazai központú BeeRides észak- és nyugat-európai terjeszkedési céljainak elérésében kiemelt szerepet játszik, hogy közel 200 cég közül, egyedüli magyarként beválasztották őket a nemzetközi ScaleUp Hub mentorprogramba.

Bővebben

Percenként hányat pislogjunk a szemünk egészségéért?

Sok egyéb mellet a pislogásra és a monitor-szem távolságra figyelmeztet az a magyar fejlesztésű szoftver, amelynek használatával az eddigi tapasztalatok szerint 10-30 százalékkal csökkenthető a táppénzes napok száma, és 15-20 százalékkal növelhető a monitor előtt dolgozók hatékonysága.

Bővebben

Lopásgátló magyar találmány jutott a Szilícium-völgybe

A magyar SafeSkin tartolt az idei Global Forum koppenhágai pitch versenyén. A magyar startup hét tagú zsűri előtt mutatkozott be, akik között szilícium-völgyi befektetők, amerikai egyetemi professzorok, sőt, a Világbank egyik vezető beosztású munkatársa is helyet foglalt. A lenyűgöző teljesítménynek köszönhetően a csapat többek között részt vehet egy inkubátor programban az Egyesült Államokban.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások