Hirdetés

Háború, járvány, infláció: kiderül, mi a jó válasz a kockázati tőkét érő kihívásokra.

Egy gazdaság, iparág vagy üzleti szektor várható teljesítményét alapvetően a szereplők közti együttműködési képesség, illetve az azt tükröző bizalmi indexek határozzák meg. A kockázati tőke iparág egyik legfontosabb adottsága is az, hogy az egyébként szükségszerűen magas vállalkozási és befektetési kockázatokat milyen mértékben képes ellensúlyozni a szereplők közti bizalom és együttműködés szintje.

Az elmúlt időszak gazdasági és egészségügyi megpróbáltatásai eleve próbára tették minden iparág ezen képességeit, az aktuálisan kialakult üzleti és pénzügyi környezet pedig végképp kikezdheti a bizalmi viszonyokat – véli Dr. Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding Nyrt. alapítója, aki március 24-én egyike lesz azoknak, akik Magyarország tavaszi kockázatitőke csúcskonferenciáján, a 8. Venture Capital Summit-on az iparág előtt álló kihívásokat és az elmúlt időszak tanulságait boncolgatják majd. Az OXO alapítója egyrészt globális kitekintést is ad szektorra jellemző tendenciákról, illetve összehasonlító jellemzést is prezentál arról, hogy a hazai iparág amúgy is szórványos, jellemzően csak kisebb csoportokban kialakuló és egyéni érdekviszonyoktól tördelt együttműködéseiben milyen folyamatok láthatók és mik várhatók a közeljövőre nézve.

Lehetőségek azért persze a nehézségek közepette is akadnak bőven. Így dr. Szabó Kornél, a Sárhegyi & Társai Ügyvédi Iroda partnere arról beszél majd, hogy – főként csúcstechnológiás iparágakba történő befektetések esetén – milyen lehetőségeket rejt az ágazatspecifikus alapkezelés. A szakember részletesen elemzi, pontosan milyen előnyöket biztosít az ágazati specifikáció és az ezzel járó mély szakmai tudás, illetve network háttér, de szót ejt az aktuális favorit, az űripar kínálta különleges lehetőségekről is.

A jövő többi iparágáról így dr. Szabó Kornél többek között és dr. Sárhegyi Istvánnal, a Herius Capital vezetőjével és Szűcs Gergellyel, a Cashline Csoport kockázati tőkebefektetésekért felelős vezetőjével. Az utóbbi szakember a Cashline Csoporthoz tartozó Valor Capital vezérigazgatója is, ők egyébként az MFB Invest Zrt. hozzájárulásával például olyan, elsősorban zöld energiára fókuszáló private equity projekteket valósítanak meg, amelyek a pozitív pénzügyi megtérülésén túl pozitív környezeti hatással is járnak, emellett segítik, vagy legalábbis nem sértik a társadalom érdekeit.

A rendezvényen terítékre kerül az is, hogy hol van az állam és a piaci befektető szerepe egy találmány vagy innovatív szolgáltatás különböző ciklusaiban, minderről Torsten Braner (TaylorWessing) cserél majd eszmét beszélgetőtársaival, Kölkedi Krisztiánnal (Express Innovation Agency), Kukoda Péterrel (Antenna Hungária Innovációs) és dr. Oszkó Péterrel (Oxo Tech Ventures).

A nyilvános piacra lépés buktatóiról és tanulságairól pedig dr. Perger Gábor (Aegis Legal) szakmai vezetésével aktív tőkepiaci szereplők, így többek között Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese értekezik majd, míg az egyre inkább előtérbe kerülő ESG szempontokról, valamint az MNB Zöld Programjának főbb elemeiről Gyura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank fenntartható pénzügyek főosztályának vezetője tart előadást.

Arról is szó esik majd dr. Fenyvesi Bulcsú (Oppenheim) moderelásával, hogy a vagyonkezelők és pénzpiaci alapkezelők mikor, milyen szempontok szerint, miért raknak pénzt kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó struktúrákba? A pandémia megváltoztatta a befektetési szempontokat, hiszen a venture capital piac szereplőinek kezelni kellett a krízist és a válságot, és sajnos ez most sincs másképpen, amikor nem a vírus ellen folyik a háború. Az persze kérdés, milyen hatások lesznek átmenetiek, melyek tartósak, és ez milyen következményekkel jár mindez a befektetők számára – ezekre keresi a választ dr. Szabó Pál (Bird & Bird) és Nyitrai Zsolt (XANGA Ventures) egy másik panelbeszélgetés keretében.

A CO-Investmenttel kapcsolatban pedig Horváth Marcell (Solus Capital) árulja el, akarják-e a befektetők vagy nem, de kiderül az is, felgyorsíthatják-e a társbefektetések a befektetésmegtérülést ezen a területen a válság után, és az is, milyen tényezők akadályozzák a VC-ket a társbefektetésekben való részvételben, és hogyan lehet ezeket leküzdeni. A 8. Venture Capital Summit-on bemutatkozik az AHa!Brainstore Startup Verseny 4.0 győztese is, Kovács Balázs a Marketyour.store képviseletében.

A 8. Venture Capital Summit weboldala: https://vcs.ap.hu

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások