Ha a gyermekek sokat nézik a képernyőt, károsodhat a látásuk

A gyakori mobil nézés közelről a szem gyengüléséhez vezethet, ami rövidlátást okozhat már rövidtávon is. Gyermekeknél ezek a szemet ért hatások hatványozottan terhelnek, ezért ők különleges védelmet igényelnek. A magyar startup által Androidra fejlesztett Szemfüles applikációt alapszoftverként javasolt alkalmazni minden gyermeke egészségére odafigyelő szülőnek ennek a veszélynek az elkerülése végett.

A KSH adatai szerint 100, gyermekes háztartásra 2016-ban 115 okostelefon jutott, amelyek száma 2017-re 143 darabra nőtt. Az iskolákat ellátó orvosok vizsgálatai alapján az iskolás korú gyermekek egyes szembetegségei Magyarországon a 2016/2017. tanévben: 442154 vizsgált gyermekből 95373 főnél voltak fénytörési hibák és alkalmazkodási rendellenességek, 2688 főnél mutattak ki kancsalságot és 2887 gyermek esetében vakság és csökkent látást állapítottak meg. Előbb-utóbb biztosan a gyermek kezébe kerülnek az okos eszközök, amelyek helyes használatához az ingyenes, egészségmegőrző Szemfüles app is hozzájárul. A használat közbeni figyelmeztetések mellett méréseket is végez az applikáció, amelyből a használatot követően a szülő kiolvashatja, hogy a gyermek eleget pislogott-e, mennyire volt megfelelő távolságra az eszköz és reagált-e az applikáció figyelmeztető jelzéseire.

„A saját kislányomnál vettem észre először, hogy sokáig nem pislogott, amikor rajzfilmet nézett a telefonomon. Ezután figyeltem meg irodai környezetben, elmélyült munka során a kollégáimon és magamon is ugyanezt, ez adta az ötletet, hogy fejlesszünk egy figyelmeztető szoftvert. Küldetésünkké vált, hogy a sajátunk mellett a következő generációk szemét is segítsük megmenteni” – mondta Fári Tamás, ötletgazda, a Szemfüles Preventív Kft. ügyvezetője.

„Rendkívül fontos, hogy már kezdetektől tegyünk a gyermekek szeme védelméért, mielőtt visszafordíthatatlan következményei lennének a monitor vagy kijelző rossz használatának. A hosszú pislogás nélküli másodpercek alatt még az egészséges, jó minőségű könnyfilm mellett is foltokban kiszárad a szemfelszín, ami égő, szúró érzéssel jár és hosszú távon is rontja a látás- és életminőséget. A szem száradása következtében károsodhat a szemet borító hámfelszín is, ami által fogékonyabb az egyén a szemfelszíni fertőzésekre, ráadásul szemszárazság következtében akár szaruhártya- és kötőhártyagyulladás is kialakulhat” – figyelmeztet dr. Argay Amanda, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Országos Traumatológiai Intézet Szemészeti Osztályának orvosa.

Több, mint 50% energiát spórol meg a az innovatív csapat italhűtője

A Start it @K&H háza táján ismét óriási fejlődésen ment keresztül egy csapat: a V-Chiller a hazai győzelem után most az InnoEnergy PowerUp! nemzetközi döntőjén is bizonyíthat. A V-Chiller a jelenlegi hűtőknél hatékonyabb, gyorsabb és kisebb vákuumhűtője ugyanis nemcsak azonnali hűtést tesz lehetővé, de egyben teljesen mentes az üvegházhatású gázoktól, így azok 2030-ig történő kivezetése után a jövő hűtéstechnológiája lehet.

Bővebben

Szerződések digitálisan, néhány kattintással – akár a Balaton-partról

A papírmunka, adminisztrációs és jogi feladatok rengeteg értékes órát elvisznek – és lássuk be, ezek nem kifejezetten szolgálják az üzletfejlesztést. A TrustChain amellett, hogy egy bizalmi kereskedelmi platformot kínál, rengeteg erőforrást takarít meg a szerződéskötési és pénzügyi munkafolyamatokban – erről beszélgettünk Romhány Gergely alapítóval.

Bővebben

Menő startupok árulják el a titkos fegyverüket

A startup ökoszisztéma valamennyi résztvevőjét várják jövő hétfőn a Millenáris Startup Campuson, hiszen jön a Startup Day Magyarország 2019! Ismerd meg a Microsoft startupoknak nyújtott ajánlatát, tanuld el a Talk-a-Bot-tól és a PrefixBox-tól, hogyan növekedtek a Microsoft co-sell és go-to-market megoldásait használva! Tudd meg, mit nyújtanak a cognitive services és a Microsoft adat elemzési megoldásai! 

Bővebben

Tudjuk hol dolgozol idén nyáron

Kiben ne merült volna már fel, hogy a kollégákkal, vagy egyedül leköltözzön dolgozni a Balaton mellé és egy árnyas kempingben tejeskávék, vagy hosszúlépések mellett dolgozzon a nyári kánikulában. Szabadúszóként erre minden lehetőség megvan, de egy kisebb cég vagy startup teljes csapata is nyugodtan bevállalhat pár ilyen napot, pláne ha meg van oldva az étkezés és még jóga is van, munka után pedig lehet úszni egyet. És mint tudjuk, a munka így sokkal könnyebben megy.

Bővebben

Két milliárd euró forrásból támogatják a startupokat

Több mint kétmilliárd euró forrásból új megközelítéssel támogatják a kutatókat és az innovátorokat az Európai Innovációs Tanács (EIC) pályázati konstrukciói, a következő két évben – írta az MTI. Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az EIC a leginnovatívabb európai vállalkozásokat, startupokat segíti majd.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások