Hirdetés

A Google pénz tol a régió startupjaiba

Google Campus

Több mint 1000 új munkahelyet hoztak létre, 14 millió eurót is meghaladó támogatást szereztek a varsói Google Campus startup-tagjai a program első két évében.

A varsói Campus 2015 novembere óta biztosít támogatást a közép-kelet-európai startup-közösség számára, amely a régió igazi olvasztótégelyévé vált. A lengyelországi Google Campuson lehetőség van a vállalkozásoknak kapcsolatokat építeni, valamint üzleti ötleteik kidolgozását és megvalósítását segítő projektekben részt venni.

A Campus Residency Program első körében 10 fiatal vállalkozás végezte el a kurzust. Ezek a vállalkozások lehetőséget kaptak arra, hogy szakértői segítséget vegyenek igénybe üzleti modelljük fejlesztéséhez, amihez nemcsak a varsói Campus irodáit használhatták ingyenesen 6 hónapon át, hanem képzéseken is rendszeresen részt vehettek a Google szakértőinek mentorálásával.

Ezen felül közvetlen elérést kaptak a Google for Entrepreneurs globális vállalkozói hálózathoz, amely partnerein keresztül 55 helyen biztosít co-working irodákat világszerte.

A Campus Residency program célja az volt, hogy azonosítsa azokat a kihívásokat, amellyel a résztvevőknek szembe kell nézniük annak érdekében, hogy kiléphessenek a globális fejlesztés színterére. A program 6 hónapja alatt mind a 10 résztvevő rendkívül jó eredményeket ért el: átlagos árbevételük 137 százalékkal, finanszírozási forrásaik 44 százalékkal, az általuk teremtett munkahelyek száma pedig 28 százalékkal nőtt.

A Campus Residency program második körére 2018. február 8-25 között lehet jelentkezni a campus.co/wawresidency oldalon. A program elsősorban a közép-kelet-európai régió növekvő fázisban lévő startupjainak szól, így többek között Magyarországról is lehet rá jelentkezni.

A varsói Campus egyre bővül

Eddigi két éves fennállása során már több mint 13 000 fő csatlakozott a varsói Campus közösségéhez. A Campus csak 2017-ben 400 rendezvényt szervezett, melyeken több mint 22 000 fő vett részt.

A Campus Residency program első körében „végzettek” listája:

Autenti − dokumentumok online jóváhagyását és online szerződéskötést lehetővé tevő platform, amely e-kereskedelemmmé alakítja a hagyományos b2b és b2c tranzakciókat, és az egykattintásos e-aláírások segítségével kényelmes és biztonságos módon növeli az értékesítést.

theConstruct − virtuálisvalóság-környezetben működő terv-véleményező platform. Fejlesztői a kategóriájában legjobb eszközöket kívánják biztosítani ahhoz, hogy a felhasználók feltölthessék szakmai terveiket a virtuálisvalóság-/kiterjesztettvalóság-alkalmazásba, kikérhessék róluk a kollégák véleményét, és megoszthassák azokat az ügyfelekkel.

Oscar Senior − egy platform, amelynek segítségével az idősek könnyen kommunikálhatnak a családjukkal, a barátaikkal és a gondozóikkal. Az Oscar Senior segítségével egyszerűen férhetnek hozzá online szolgáltatásokhoz, így jobb lesz az életminőségük, és hosszabb ideig megőrizhetik önállóságukat.

OvuFriend − adatvezérelt platformok, amelyek a nőknek nyújtanak segítséget a gyorsabb teherbe esésben, a terhesség alatt egészségmegőrzésben, valamint az egészséges, okos és boldog gyerekek felnevelésében. Az OvuFriend személyre szabott, megfelelő időben történő, számszerűsített visszajelzést ad a felhasználóknak a több millió adatpont alapján elemzett napi inputokra építve.

Xchanger.io − egy innovatív, több-brókeres devizaváltó platform, amelynek használatával a KKV-k megspórolhatják a rejtett banki díjakat. A világszerte több mint 30 pénzszolgáltatóval való együttműködésnek köszönhetően az Xchanger.io az ügyfél igényeire szabott devizaárfolyamot tud ajánlani, és segítségével 103-féle deviza utalható át 190 országba.

Yestersen − kuratált online piac vintage bútorok, lámpák, dekorációs elemek és életstílus-tárgyak adásvételéhez. Segítségünkkel a kereskedők háromszor gyorsabban árazhatják be és adhatják el áruikat. A vevők több ezer válogatott tárgyat tartalmazó, inspiráló tartalomhoz férhetnek hozzá, melyeket biztonságosan és kényelmesen, online módon vásárolhatnak meg.

Quotiss − fuvarozási logisztikához tervezett szoftver. A Quotiss leegyszerűsíti és automatizálja a fuvardíjakat: mindezt 100-szor gyorsabban teszi, mint a piacon elérhető bármelyik más szoftver; 100%-ig pontos fuvardíjakat generál, és automatikusan eljuttatja azokat az ügyfeleknek.

WealthArc − következő generációs befektetéskezelő platform vagyonkezelők és tehetős ügyfeleik számára, mely a felhőalapú technológiákra, a nagy adatra és a mesterséges intelligenciára épül.

UserEngage − egyszerűen használható marketing-automatizálási szoftver, melynek célja a felhasználói elkötelezettség növelése, valamint az értékesítési tölcsér minden lépcsőjének átalakítása az empatikus vállalati kommunikáció lehetővé tételével.

Kredytmarket − online piacplatform, mely mindössze néhány perc alatt, kedvező költségek mellett biztosít működőtőke-kölcsönt hitelképes kisvállalkozóknak. Az ügyfél hitelképességének alapos ellenőrzése papírmentes folyamat keretében zajlik. A kölcsönt olyan befektetők biztosítják, akik stabil, alacsony kockázatú befektetés-megtérülést keresnek.

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben