Hirdetés

Google-botrány: a másik oldal

Korábban közölt cikkünkből kiderül: a Google rekordösszegű bírságot kapott az Európai Bizottságtól, akik arra hivatkoznak, hogy kihasználják a piaci fölényüket, és így a fogyasztók befolyásolásával korlátozzák a piaci versenyt. A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai nyílt levélben szólítja meg az Android felhasználóit és minden érdeklődőt, melyben kifejezte, hogy az Európai Bizottság döntését miért tartja alaptalannak és milyen szempontokat hagy figyelmen kívül a döntéshozatal.

„A döntés figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az Android telefonok versenyeznek az iOS telefonokkal. Pedig ezt a Bizottság saját piaci felmérésében résztvevők 89 százaléka megerősítette. Azt is kihagyják a számításból, hogy mennyi  lehetőséget nyújt az Android több ezer fejlesztő és mobilhálózat szolgáltató számára, akik Android-eszközöket készítenek és értékesítenek a világ minden táján. Ugyancsak hátteret és lehetőséget biztosít ugyanakkor több millió applikáció fejlesztő számára, akik az Android fejlesztésével foglalkoznak; és több milliárd fogyasztó számára is, akik ma már valóban élvonalbeli Android rendszerű okostelefonokat használhatnak.”

A Google CEO-ja azt is hangsúlyozza: Android rendszerű telefonokat az Európai Unió számos országában előűllítanak értékesítenek.

android provides choice

Ezen cégek által gyártott készülékek különbözőek ugyan, de van egy közös pont bennük: ugyanazokat az alkalmazásokat képesek futtatni. Ez olyan egyszerű szabályoknak köszönhető, amelyek biztosítják a műszaki kompatibilitást, függetlenül attól, hogy mekkora méretű vagy alakú a készülék. Sundar Pichai azt írja: „egyetlen gyártó sem köteles aláírni ezeket a szabályokat – kedvükre módosíthatják, igényeikre szabhatják az Androidot.”

„Ahhoz, hogy az open-source platformunk sikeres legyen, ügyelnünk kell arra, hogy egyensúlyba hozzuk mindazok igényeit, akik használják.”

Láttunk már arra példát a történelemben, hogy alapvető, a kompatibilitással kapcsolatos szabályok nélkül a nyílt forráskódú platformok egész egyszerűen fragmentálódnak. Ez a felhasználók számára nehézséget okoz, de terheli a fejlesztőket és a gyártókat is. Az Android kompatibilitási szabályai megakadályozzák ezt, és így tud hosszútávon mindenki számára kiszámítható maradni.” – írja Pichai.

Felhozza a mentségére azt is, hogy egy frissen vásárolt telefon közel 40 előre telepített alkalmazással kerül a felhasználó kezébe, különböző fejlesztő cégektől – köszönhetően az Android sokoldalúságának. Hozzáteszi, hogy egyébként, ha bárkit zavar, akkor

az előre telepített appokat egy mozdulattal letörölhetjük, és helyettesíthetjük egy másikkal.

Removing and replacing preloaded apps

Az Android platform és a Google alkalmazások ingyenes terjesztése nem csak a gyártók és a szolgáltatók számára hatékony, hanem hatalmas előnyt jelent a fejlesztők és a fogyasztók számára is. Ha a gyártó és a hálózat-üzemeltetők nem tudnák felvenni alkalmazásainkat az eszközökre, akkor az az Android ökoszisztéma egyensúlya megborulna.

„Mindig egyetértettünk abban, hogy a vállalatunk növekvő mérete növekvő felelősséggel is jár. Az egészséges, virágzó Android ökoszisztéma mindenki érdeke.”

– zárja a sorait a CEO. Végül kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy az Európai bizottság döntése fel fogja borítani azt a gondos egyensúlyt, amelyet az Android kidolgozott és felépített, és ez egy baljós intézkedés az open-source rendszerek jól működő hagyományai felett. Hangsúlyozza: az Android jóval szabadságot ad, mint amekkora korlátokat. Fellebbezni fognak.

Forrás: Google Blog

 

 

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben