Hirdetés

Forradalmasíthatja a marketinget a mesterséges intelligencia

Az e-kereskedelemtől kezdve a hibrid rendezvényeken át egészen az autóiparig minden szegmensben előretörtek a videós tartalmak, melyek kiemelkedő eredményekkel építik az ügyfélkapcsolatokat, mutatnak be szolgáltatásokat, termékeket vagy éppen erősítik a vállalati márkát. Sok helyen ütközik azonban nehézségekbe a tartalomgyártás idő vagy erőforrások hiányában: itt lépnek a képbe „gépi” barátaink, a mesterséges intelligencia alapú videógyártás ugyanis már nem csupán a jövő, hanem egy elérhető technológia, amivel szinte minden iparágban érdemes számolni. Hol áll most az MI-alapú videókontent gyártás globálisan és a hazai piacon, milyen kockázatokat tartogathat és merre mutat a jövő?

A COVID miatt még inkább felpörgő digitalizáció szinte minden iparágat és üzleti szegmenst érint, melynek szereplői eredményesen szeretnék építeni és tartani a kapcsolatot ügyfeleikkel, partnereikkel vagy vevőikkel. Az újvonalas kommunikáció talán legfontosabb eszközei az audiovizuális tartalmak lettek, melyek hatékonyságához ma már kétség sem fér: a videók 64%-kal nagyobb eséllyel vezetnek valós vásárláshoz, a vállalkozások 81% így ma már jelentős forrásokat biztosít videómarketingre. A piac tehát dinamikusan bővül, de sok esetben szembesülnek azzal a cégek, hogy az igyekezet, illetve a ráfordított idő- és emberi erőforrás ellenére mégsem érnek el átütő eredményt. A választ az egyre több területen segítséget nyújtó mesterséges intelligencia – ezen belül is az emberi agy működését imitáló algoritmusokkal működő deep learning technológia – jelentheti, mely páratlan hatékonysággal szólíthatja meg az egyes célcsoportokat és maximalizálhatja a személyre szabott tartalomgyártásban rejlő üzleti lehetőségeket.

Személyreszabott kommunikáció gyorsan és hatékonyan

Hosszú évtizedek óta egy irányba tart a modern tartalomgyártás: a vállalatok minél inkább személyre szabott termékekkel és szolgáltatásokkal szeretnék kiszolgálni fogyasztóikat, esetleg olyan ajánlatokkal, melyekről korábban nem is sejtették a vásárlók, hogy érdekelné őket. Ezért is nyerhettek teret a szervezetek és a környezetük között kommunikációban a jobban célozható online megjelenések, a közösségi média és a rendkívül hatékonynak bizonyuló audiovizuális tartalmak. Ezzel együtt mind nagyobb szerepet kapnak az adat- és mesterséges intelligencia alapú megoldások is: „iparágtól és szektortól függetlenül repítheti új dimenzióba a cégeket az MI-alapú kommunikációs szemlélet és döntéshozatal. A technológiával gyakorlatilag minden szegmenst pontosan az őket megszólító üzenetekkel, hívószavakkal, képi tartalmakkal érhetik el, ez pedig már az olyan kreatív területeket is érinti, mint például a videóggyártás” – fűzte hozzá a témához Gönczy Gábor, a Protechtort szervező Stylers Group ügyvezető-tulajdonosa.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az emberi közreműködés feleslegessé válna, a mesterséges intelligencia inkább a mikrocélzásban segít, vagyis abban, hogy minden célcsoport az őt leginkább megszólító videós tartalommal találkozzon. A bevitt elemeket (hangot, képet) az algoritmus tetszőleges számú verzióba tudja rendezni (például nem, kor vagy érdeklődési kör szerint célozva) és tesztelni a különböző fogyasztói szegmenseken, így képes kiválasztani a leghatékonyabb videó-variánsokat. Ezzel nem csupán a marketingszakemberek álma válik valóra, de a fogyasztók is pontosan azokkal az információkkal találkoznak, melyek valóban értékesek számukra a döntésük meghozatalában. Talán a mesterséges intelligencia legnagyobb előnye ezen a területen az idő-, költség- és erőforráshatékonyság, ami komoly materiális és immateriális előnyöket biztosít a technológiát alkalmazó cégeknek.

Hosszú még az út – a deep fake-veszély is odébb van

A témával foglalkozó Protechtor webinárium vendége az MI-alapú videógeneráló platformot fejlesztő magyar startup, a Colossyan társalapítója és termékfejlesztési vezetője volt. Kovács Dominik Máté szerint jelenleg a legtöbb megoldás élő szereplőkkel dolgozik, akik a kamera elé állva olvasnak fel szövegeket, hogy megtanítsák az algoritmust a betűk, szavak kiejtésére – így indul a videógyártás folyamata. A következő mérföldkő az lehet, ha már nem csupán a felvételeken szereplők arcmimikáját és szájmozgását tudják a későbbiekben a célok szerint módosítani, de a kinézetüket is. Ez elvezethet oda, hogy akár nagyjátékfilmek erőforrásigényét és költségvetését is optimalizálhatja a minőségi szintet ugró technológia vagy élőben is lehetségessé válik az alkalmazása. Természetesen ezzel kapcsolatban napjainkban is számos aggály merül fel, hiszen találkozhattunk már deep fake (rossz szándékkal manipulált) tartalmakkal, de a megoldás olyan fejlett infrastruktúrát és tudást igényel, hogy tömeges csalásokra a közeljövőben nem kell számítani.

„Nagy az érdeklődés a világ minden részéről, de főként az Egyesült Államokból, Indiából és Európából, ahol sokan szeretnek innovatív megoldásokba fektetni, és maguk is a vízió megvalósulásának részeseivé válni. A magyar piacon is számos szereplővel dolgozunk együtt, különösen a pénzügyi és a telekommunikációs szektorból, a célokat tekintve pedig legtöbben a marketing tevékenységük részeként, a belső kommunikációban vagy tréningek és képzések kapcsán jelentkeznek nálunk. A visszajelzések egyértelműek: összehasonlíthatatlanul nagyobb elköteleződés váltható ki videós tartalmakkal, mi pedig abban tudunk segíteni, hogy ez minél hatékonyabban, pontosabban és gyorsabban menjen” – teszi hozzá Kovács Dominik Máté.

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben

Tovább bővítette komposztálható termékei listáját a zöld magyar startup

Százezer darab feletti eladott termék havonta, ipari komposztálás céljából történő visszagyűjtés, filmsztárok által használt evőeszközök. Az egyéves munka keretében hőálló alapanyagfejlesztés és új termékek gyártása, valamint azok piaci bevezetése történt meg 2021. december és 2022. november között. A három éve induló, körforgásos gazdaságban gondolkodó Vilhemp csapatának célja ma is változatlan: környezetbarát és funkcióját kiválóan ellátó evőeszközök és szívószálak gyártása hazai, természetes alapanyagokból.

Bővebben

Bemutatkozott a People Platform – öt startup összefogásával valósult meg

Tapasztalat, hogy nehéz különböző digitális platformokat bevezetni egy vállalaton belül és a startupokkal is óvatosabbak a cégek, azonban a felhasználók kiszolgálása az egyik legfontosabb feladat, ezért fogtunk össze – mondta többek között partneri bemutatkozóján a People Platform kezdeményezője, a Blue Colibri App alapító-ügyvezetője.

Bővebben

A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év

2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszteren az elmúlt év legjobb startupját, befektetőjét, kampánygazdáját keresik.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások