Pár éve még úgy tűnt, a Kevin. lesz a litván startup-ökoszisztéma újabb unikornisa, amihez neves nemzetközi befektetők adtak hatalmas tőkeinjekciót. A startup azonban úgy tűnik, elégette a befektetői pénzt, több ezer eurós tartozása keletkezett csak az állam felé, nem is beszélve az alkalmazottak és a partnerek késedelmes kifizetéseiről.
A koronavírus-válság időszakának egyik legígéretesebb csillaga volt a 2017-ben alapított litván fintech startup, a Kevin., ami arra építette üzleti modelljét, hogy egyszerűbbé és költséghatékonyabbá tegye a banki tranzakciókat céges ügyfelei számára. A vállalkozás így a kártyás tranzakciók megkerülésével biztosította A2A (account to account, azaz számla-számla közötti) alapon a kifizetések utalását a bank és az adott cég között.
A litván startup azonban a saját pénzügyi helyzetével nem volt képes elszámolni, így most a vilniusi kerületi bíróság csődeljárást indított vele szemben, és fizetésképtelenné nyilvánította a céget.
A korábbi részek tartalmából
A Kevin. lehet az egyike azoknak a startupoknak, akik a koronavírus alatti befektetési bumm idején kapott könnyű pénz áldozatául esnek.
2021 októberében a startup két jelentős európai befektető, az OTB Ventures és a Speedinvest vezetésével zárt 10 millió dolláros seed finanszírozási kört. Erre rá bő fél évvel, 2022 májusában – az éppen új 650 millió dollár értékében új európai alapot nyitó – Accel vezetésével már 65 milliárd dollár értékben húzott be Series A befektetést. Ezzel a litvánok 79 millió dollárra növelték az összbefektetés mértékét, értékelésüket pedig – a Dealroom adatai szerint – 260-390 millió dollárra tornászták fel.
A vilniusi székhelyű vállalkozás nagy terjeszkedésbe is kezdett: alkalmazottainak számát több száz fősre növelte, a Series A kört pedig szolgáltatásának széleskörű, európai bevezetésére, nemzetközi csapatának bővítésére és szolgáltatásfejlesztésre kívánta költeni.
Papíron tehát a Kevin. egyenes úton volt az unikornis státusz felé.
Arról, hogy nincs minden rendben a startup tájékán, idén februárban már lehetett tudni: akkor fizetési napon közölt bérkifizetési késedelmekről, az alkalmazottak 14 százalékát érintő, méltatlan körülmények közötti elbocsátásáról és a problémák kapcsán titkolózó cégvezetésről szóltak a hírek.
Júliusban aztán a litván nemzeti bank – mivel a Kevin. nem nyújtotta be a törvényileg kötelező pénzügyi beszámolóját – arra utasította a startupot, hogy a benyújtási kötelezettség teljesítéséig ne nyújtson szolgáltatást új ügyfelek részére.
Tetemes tartozás és elmaradó pénzügyi beszámoló
Minekután a pénzügyi beszámolóját azóta sem tette közzé a vilniusi vállalkozás, megindult ellene a csődeljárás, aminek során a bíróság megállapította a startup fizetésképtelenségét. Lukas Jakubonis, a litván nemzeti bank üzletfejlesztési igazgatója LinkedIn-posztjában hozzátette:
„A nyilvánosan elérhető nyilvántartások szerint a vállalat csak az állami társadalombiztosítás terén 420 ezer euróval tartozik, nem is beszélve az alkalmazottak és a partnerek kifizetéseinek késedelméről.”
A februári pénzügyi problémák idején a Siftednek úgy nyilatkoztak a startup akkori dolgozói: cégük nagyon rosszul kezelte a pár évvel korábbi tőkebevonásokat.
A nagy mennyiségű tőke kombinálódott a gyors és hatalmas növekedési ütemmel, valamint az irreális célkitűzésekkel. A Kevin. így egyszerűen elégette a befektetői pénzt, nem volt képes újabb kört bevonni, ami egyenes úton vezet a fizetésképtelenség felé.
A csődeljárás kapcsán a Kevin. eddig nem válaszolt a sajtómegkeresésekre.
NYITÓKÉP: A Kevin. kollegái 2022 márciusában az IESE Business School FinTech klubjának tagjait fogadták. Forrás: KEVIN / Facebook