Hirdetés

Félrevezet az Airbnb?

Már nem csak a magyar Gazdasági-és Versenyhivat tartja problémásnak az Airbnb felületeit. Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok és az Európai Bizottság egyebek mellett az árak átlátható feltüntetésére szólították fel az online piacterét üzemeltető, írországi központú Airbnb-t

A döntés oka, hogy az Airbnb árainak bemutatása és számos feltétele nem felel meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat tiltó uniós irányelvnek, a tisztességtelen szerződési feltételeket tiltó irányelvnek, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról szóló rendeletnek.

Az Airbnb-nek egyebek mellett módosítania kell az árak bemutatását a weboldalán a keresés kezdetétől, hogy a fogyasztó azonnal a teljes árat lássa, amely tartalmaz valamennyi kötelező költséget és díjat, például a takarítási díjakat. Ha nem lehetséges előre kiszámítani a végső árat, egyértelműen tájékoztassák a fogyasztót a további díjakról. Egyértelműen meg kell jelölni, hogy magán- vagy hivatásos vendéglátó tette-e az ajánlatot, mivel érvényben lévő fogyasztóvédelmi szabályok eltérőek.

A vállalat nem vezetheti félre a fogyasztókat azzal, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő országban fordul bírósághoz. Egyoldalúan és indokolás nélkül nem határozhat arról, hogy mely feltételek maradnak hatályban valamely szerződés megszüntetése esetén. Nem foszthatja meg a fogyasztókat attól az alapvető törvényes joguktól, hogy személyes kár vagy egyéb kár esetén pert indítsanak a vendéglátó ellen.

Nem változtathatja meg egyoldalúan a feltételeket anélkül, hogy erről előzetesen egyértelműen tájékoztatná a fogyasztókat és lehetőséget adna számukra a szerződés felmondására, a szolgáltatási feltételek nem biztosíthatnak korlátlan mérlegelési jogkört az Airbnb-nek a tartalom eltávolítása tekintetében – sorolták.

Az Airbnb visszatérítésre, kártérítésre és a kártérítési követelések érvényesítésére vonatkozó politikáját egyértelműen meg kell határozni, és e politika nem foszthatja meg a fogyasztókat attól a joguktól, hogy éljenek a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségekkel.

Végezetül az Airbnb-nek az online vitarendezési platformra mutató, könnyen hozzáférhető linket kell biztosítania a weboldalán, valamint az ide vonatkozó rendeletnek megfelelően meg kell adnia a vitarendezésre vonatkozó valamennyi szükséges információt.

A vállalatnak augusztus végéig kell előterjesztenie javaslatait. Miután az Airbnb megoldási javaslatokat tett a fentiek orvoslására, a Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok felülvizsgálják a javasolt változtatásokat. Ha nem tekintik azokat kielégítőnek, jogérvényesítési eljárást alkalmazhatnak az Airbnb-vel szemben.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) június második felében fogadta el az Airbnb Ireland korlátlan felelősségű társaság magyarországi kötelezettségvállalását, amelynek alapján a társaság köteles módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjairól. A GVH 2016 októberében azért indított eljárást az Airbnb-vel szemben, mert feltételezhetőnek találta, hogy díjakkal, költségekkel kapcsolatos tájékoztatásai megtévesztik a fogyasztókat.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások