Hirdetés

Félmillió forintot érhet egy jó ötlet a győri versenyen

Az elmúlt 2 évben a helyi startup ököszisztéma nagyot változott Győrben, márciusban szervezték meg 16. alkalommal Startup Szerdát, melynek célja a helyi vállalkozókedvű fiatalokat, startuppereket összehozni, hogy meginduljon a kapcsolatépítés. Ennek nyomán rendezik meg a hónap végén a második Ideathont a megyeszékhelyen, amelyre még tart a jelentkezési időszak.

„Az elmúlt időszakban jó volt látni, hogy egymást után nőttek ki a startup csapatok az ököszisztémából. A tavalyi Ideathonból kiindulva úgy látjuk, hogy egy ilyen ötletverseny nagyon felgyorsítja a helyi startupok fejlődését. A tavalyi díjazott startupok között vannak olyanok is, akik azóta befektetést kaptak. Az Ideathon2.0 még rangosabb lesz, mint a tavalyi” – mondta el Szabó Krisztián az INPUT Program helyi koordinátora.

Ennek bizonyságára elég talán a zsűri névsorát megnézni: Csendes Olivér, a Pioneers vezetője, Bedő Beatrix, az Impact Hub alapítjója, Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője, Farkas Andor, a SZINTÉZIS-NET vezetője és Károlyi Antal, a Magyar Üzleti Angyal Egyesület elnöke.

Az Ideathon Győr első alkalommal 2018-ban került megrendezésre azzal a céllal, hogy a helyi ötletgazdák, illetve a startup ökoszisztéma szereplői egy kis betekintést nyerjenek abba az izgalmas folyamatba, mely során egy ötletből üzlet, vagy vállalkozás születhet.

„Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez a kezdeményezés ilyen nagysikerű lesz. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a győri startup közösség már megteremtette azt a miliőt, melyben egy ilyen esemény sikeressé válhat. Érdekes volt látni, amikor ismeretlen emberek egy közös cél érdekében 4-5 fős csapatokat alkottak, és másfél napon keresztül dolgoztak azon, hogy övék legyen a legjobb pitch, a legjobb üzleti modell! Az Ideathon során olyan személyes kapcsolatok alakultak ki, melyek akár hosszú távon is gyümölcsözőek lehetnek – mondta el Molnár Pál a Szintézis-NET innovációs igazgatója. Elmondása szerint rengeteg pozitív visszajelzést kaptak az első eseményről, ezért úgy döntöttek, hogy kibővült szervezői csapattal, támogatók toborzásával újra megszervezik az Ideathon-t – azzal a különbséggel, hogy 1 nappal hosszabb lesz és a díjazottak idén pénzjutalmat is kapnak. „Bízunk abban, hogy a 3 napos kihíváson visszatérő és új ötletgazdák is megjelennek. Célunk, egy olyan rendezvénysorozat megvalósítása, melynek keretein belül valós piaci/üzleti problémákra lehet megoldást találni akár 2-3 nap alatt is. Bízunk abban, hogy inspirálni tudjuk azokat, akik már hosszú idő óta az ötleteiken gondolkoznak, de nem igazán tudják, hogyan is valósítsák meg azokat” -tette hozzá Molnár Pál.

Mindenképpen unikális az a tény, hogy a pezsgő budapesti startupéleten túl vidéki nagyvárosban is sor kerül ilyen eseményre. Ezzel kapcsolatban Tüske Tamás a Start IT Győr alapítója nyilatkozott a Startup Magazinnak.

„Hasonló ötletversenyen eddig csak Budapesten, illetve külföldön volt lehetőségem részt venni. A Start IT up Győr csapatával úgy gondoljuk, hogy régiós szinten is teret kell engednünk a fiataloknak, hogy egy-egy hackathon keretében megvalósítsák ötleteiket.”

„Az Ideathon2.0 a Dunántúl legnagyobb ötletversenye lesz 2019-ben. Viszont, itt nem szeretnénk megállni hiszen már gondolkozunk azon, hogy jövőre egy nemzetközi ötletversenyt hozzunk el városunkba. Az ilyet ötletversenyek nem jöhetnének létre a városban serényen tevékenykedő ökoszisztéma szereplőktől, mint a Győri Kereskedelmi és Iparkamara, a SZINTÉZIS-NET vagy az INPUT program. De a szakma partnerek mellett említhetném a HEINEKEN HUNGÁRIÁT is, akik a hétvégén keresztül biztosíját a prémium minőségű italokat a jelentkezőknek, vagy a BURN Energy-t, akik a fáradhatatlan ötletgazdák energiapótlásáról gondoskodnak majd. Az imént említett szereplők és a helyi proaktív ökoszisztémaépítő fiatalok nagyon sok mindent elfognak Győrben érni, mely hosszútávon meg fog mutatkozni a régiós gazdasági számokban.”

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szerepvállalása a helyi startup ököszisztémában szinte példátlan Magyarországon, azonban a helyi szervezet ebben a városban nagyon elkötelezett, és kiemelt célcsoportként kezeli a győri fiatalokat.

Az esemény létrejöttének nagy szerepet játszik az az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program ATHU052 – SMART-UP projektje, melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja. A tavalyi Ideathon-ra majdnem 60-an jöttek el. Remélem ezt a számot idén sikerül túlszárnyalnunk. Az biztos, hogy a jelentkezők teljes ellátásáról gondoskodni fogunk.” – mondta el Tompa Krisztián az Iparkamara nevében.

„Sok szeretettel várjuk a jelentkezőket. Ha az ország távolabbi részéről jössz, tudunk segíteni a szállással kapcsolatban. A hétvége alatt mindenről mi gondoskodunk, hogy Neked tényleg csak az ötleted megvalósítása legyen a legfontosabb” – erősítette meg és összegezte az INPUT Program részéről is a célkitűzést Szabó Krisztián. A nyeremény a versenyen az első helyezett esetében félmillió fornit, melyet az ötlet megvalósítására fordíthat, a második legjobb ötlet 300.000 forintot a harmadik pedig 200.000-et érhet.

A regisztráció: https://ideathon.ticketninja.io/

Bővebb információ: https://www.facebook.com/events/2248664485344990/

 

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások