Hirdetés

Fejlesztőknek hirdetett versenyt a Huawei

Alkalmazás-fejlesztőknek szóló nemzetközi versenyt indított a Huawei Technologies. A 2022-es Huawei Global App Innovation Contest megmérettetés a világ minden tájáról, így Magyarországról is várja a jelentkezőket. A bruttó egymillió dollár összdíjazású verseny idén a „Together We Innovate” tematika keretében zajlik, hét kategóriában és öt versenyrégióban.

Harmadik alkalommal hirdette meg a Huawei Technologies alkalmazás-fejlesztőknek szóló versenyét, az Apps Up-ot, amelyen 2020 óta csaknem tízezer fejlesztő vett részt. A vállalat célja, hogy világszerte támogatást, lehetőségeket és platformot biztosítson a fejlesztők számára.

„Ez a verseny immár a harmadik egymást követő évben zajlik. Bízunk benne, hogy a fejlesztők tudásának integrálásával az intelligens alkalmazásokat és élményeket még több felhasználóhoz juttathatjuk el a digitális jövő érdekében”

– mondta Wang Yue, a Huawei Consumer Cloud Service Application Ecosystem BU elnöke.

A megmérettetés egyszerre indult az egyes versenyrégiókban – Európában, az Ázsia-csendes-óceáni térségben, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Afrikában, valamint Kínában. A fejlesztői verseny három szakaszra oszlik: regisztráció és nevezések benyújtása, előzetes és publikus bemutatók, illetve a regionális döntők. A verseny öt kategóriában – Legjobb alkalmazás, Legjobb játék, Legjobb társadalmi hatású alkalmazás, All-Scenario Coverage és Tech Women’s Award – díjazza a legjobb fejlesztőket. Ezenfelül elnyerhető a Student Innovation Award elismerés is, amely a még egyetemi tanulmányaikat végző fejlesztőket ismeri el, az Honorable Mention díjakat pedig az öt legkiemelkedőbb pályaműnek ítélik oda.A regisztrációra és a pályaművek feltöltésére 2022. október 9-ig van lehetőség. A nevezés és további információk az alábbi linken érhetők el: https://developer.huawei.com/consumer/en/activity/digixActivity/digixdetail/201655277856046898

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben