Hirdetés

Ezreket bocsát el a menő amerikai ingatlanos startup

Még ezen a héten 2000 alkalmazottnak felmondanak az amerikai startup cégnél. A WeWork irodamegosztó vállalatnál ezzel 13 zázalékkal csökken a dolgozók száma.

Hirdetés

A WeWork vállalat megosztott munkaterületeket kínál, vállalkozóknak, szabadúszóknak és nagyvállalatoknak egyaránt. A forrás szerint az alkalmazottak már alig dolgoznak a cég bizonytalan pénzügyi helyzete miatt – írja az Origo. A WeWork legnagyobb pénzügyi befektetője, a SoftBank már lépéseket tett annak érdekében, hogy biztosítsa a cég jövőjét.

Az ingatlanmegosztó startupot 2010-ben alapította Adam Neumann, ám az idei tőzsdei debütálás előtt több botrányra is fény derült, így ezt elhalasztották. A botrányok miatt a részvényesek lemondatták a cég vezérét, és átszervezésbe kezdtek. Korábban a Business Insider is beszámolt arról, hogy a WeWork-nél csak a férfi részvényesek kaptak bónuszt, sőt szexuális zaklatás kapcsán is bajba került a cég. Több amerikai lap szerint a WeWork bukása csaknem borítékolható.

Forrás: Origo, Business Insider

Hirdetés

Engedélyt kapott Európa első blokklánc alapú neobankja – magyarok fejlesztik

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában: a technológián keresztül garantál teljes kontrollt és önrendelkezést ügyfeleik pénzügyeik felett.

Bővebben
Hirdetés

A bankrendszer digitalizációjának állóvizét a pandémia és a fintech innovációk is felkavarták

A Liferay Hungary tudásmegosztó, különböző iparágak digitalizációs trendjeit bemutató videó sorozatának legújabb adásában a bankszektor pandémia alatti és az ezt követő digitalizációs kihívásait ismertetjük a 2019. október 31-én a 120 takarékszövetkezetből álló Takarékbank csoport és az FHB Bank cégjogi egyesülésével létrejövő Takarékbank Zrt. példáján keresztül. Digitális rock and roll Míg előtte leginkább a személyes kapcsolatokra

Bővebben

Érkezik a metaverzum a munkahelyekre az iskolákba, de még az egészségügybe is

Az elmúlt évtizedben számos ígéretes virtuális- és kiterjesztett valóság (VR/AR) alapú megoldás született, a mindennapjainkat azonban mégsem szőtte át eddig a technológia. A világjárvány viszont ezen a területen is lényeges változást hozott, hiszen miközben a négy fal közé szorultunk, minden eddiginél jobban vágytunk a valóságot hűen imitáló vásárlás, közösségi programok vagy éppen utazás élményére. Az eredmény: érkezik a metaverzum a munkahelyekre és az iskolákba, de még az egészségügybe is, vírusként terjed a VR a kereskedelemben és az ingatlanpiacon is. A Protechtor szakértői összeszedték a következő évek legfontosabb trendjeit a területen, hiszen az egyik legdinamikusabban fejlődő tech szegmensről van szó: 2030-ra ugyanis már közel 1200 milliárd dolláros piacon osztozhatnak a VR/AR fejlesztések úttörői.

Bővebben

Három Vespucci Partners cég vett részt a CES-en

A CES a világ legnagyobb szabású, egyben legbefolyásosabb technológiai rendezvénye, az átütő erejű technológiák és a globális innovátorok próbatere, ahol a világ legismertebb márkái kötnek üzleteket és találkoznak új partnerekkel. Ez a lehetőség vonzotta a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő vezetőit is, akik három portfóliócégükkel – Haris Digital, Mollia és IMM-DATA – együtt vettek részt az eseményen.

Bővebben

Kriptovalutázó startupokat támadnak a hekkerek

Kis és közepes méretű vállalkozások elleni támadássorozatra bukkantak a Kaspersky szakértői. A fejlett állandó fenyegetésekkel támadó BlueNoroff hekkercsoport támadásai következtében az áldozatok komoly kriptovaluta-veszteségeket szenvednek el világszerte. A SnatchCrypto nevű kampány célpontjai olyan vállalatok, amelyek a tevékenységük jellegéből adódóan kriptovalutákkal és okos szerződésekkel, decentralizált finanszírozással (DeFi), blokklánc technológiával és a FinTech iparággal foglalkoznak.

Bővebben

A környezettudatosságra helyezi a hangsúlyt a házigazda MATE az idei EFOTT fesztiválon

Az EFOTT idei házigazdája a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem – jelentették be az Educatio Oktatási Szakkiállítás megnyitóján. Az agrárfókuszú intézmény profiljában központi szerepet kap a fenntartható jövő biztosítása, így a koncertek és a szórakozás mellett ehhez illeszkedő témákkal és praktikus tippekkel ismerkedhetnek majd a fesztiválozók 2022. július 13-17. között Velencén.

Bővebben