Hirdetés

Ezekről a fiatal magyar kutatókról még hallani fogunk

Innovatív építészeti modellektől a gyerekkori elhízás problémáján át a növényi alapú, lebomló műanyagig, számtalan izgalmas tudományos kutatás került főszerepbe a SCIndikátor 2019 tudománykommunikációs program döntőjén. A látványos science show keretében 13 fiatal kutató mutatkozott be, akikről még hallani fogunk a következő években.

13 csillogó szemű, szakterülete iránt elkötelezett fiatal mutatta be tudományterületét a nagyközönség és az akadémiai élet, az innovatív vállalatok és kommunikációs szakemberek képviselőiből álló zsűri számára. A fenntartható energetikai modellektől a jutalmazó kutyakiképzésen keresztül a mindfulness módszerig számtalan tudományos témát hallhatott a közönség közérthető és szórakoztató formában a szakma ifjú képviselőitől. A Nők a Tudományban Egyesület által meghirdetett SCIndikátor tudománykommunikációs program záróeseményére március 6-án került sor.

A döntőn minden a tudományról szólt: a SCIndikátorok előadásain túl a MeetLab, a Kitchen Budapest és a FabLab csapatok jóvoltából a közönség a jövő társasjátékait próbálhatta ki. A szekciókat látványos produkcióval vezették fel a Firebirds artistái, tematikus falatokkal készült Góg Angéla, food designer, az audiovizuális show felelőse pedig a Meanwhile csapata volt.

SCINDIKÁTOR – Tudománykommunikációs program

A Nők a Tudományban Egyesület harmadik alkalommal szervezte meg egyetemista és PhD hallgatók körében a rendkívül népszerű SCIndikátor mentorprogramot. Az ingyenes képzés során kiválasztott kutatók személyre szabott mentorálás és csoportos tréningek keretében a közérthető kommunikáció, a szórakoztató előadás- és színpadi fellépés és a hatékony self branding alapjait sajátíthatták el.

A program célja, hogy felkutassa és bemutassa a tudomány új példaképeit, olyan egyetemistákat és PhD hallgatókat, akik a közönség számára izgalmasan és lebilincselően mesélnek tudományos és technológiai szenvedélyükről, kutatási területükről.

SCINDIKÁTOR 2019 DÖNTŐ EREDMÉNYEI

A Budapest Music Centerben megrendezett országos döntő egy tavaly november óta tartó felkészítő program végeredménye, melyen a legkiválóbb természettudományi, műszaki, informatika és matematika szakos felsőoktatási hallgatók vettek részt és mérettettek meg folyamatosan.  

A SCIndikátor döntőn bemutatott prezentációkat szakmai és kommunikációs szempontok szerint is értékelte a kiváló szakembereket és vezetőket felsorakoztató zsűri. A téma megközelítését, az előadásmód érthetőségét, az előadó kiállását, kreativitását és szakmai elkötelezettségét vizsgáló zsűri döntése alapján a 2019-es Év SCIndikátora Lévay Krisztina lett, aki csapatával olyan komposztálási technológiát fejleszt, amely egy hónap alá képes csökkenteni a háztartási bioműanyag hulladék lebomlási folyamatát. Krisztina Zöld jövőkép – növényi alapú lebomló műanyag című előadásával az Év SCIndikátora üvegdíj és 500.000 Forint fődíjban részesül. A győztes több különdíjat is átvehetett: a Brain Bar különdíjasaként lehetőséget kap, hogy a május végi fesztiválon prezentálja kutatási témáját a világ vezető gondolkodói, üzletemberei, tudósai és vizionáriusai körében. A Brain Bar  felajánlásával pedig a magazin magyar nyelvű honlapján is bemutathatja kutatását a nagyközönségnek, továbbá egy éves magazin előfizetés boldog tulajdonosa.

Vajda Kitti az ARM Kft. jóvoltából részt vehet egy nemzetközi szakmai eseményen. Kitti autizmussal élő emberek agyműködést kutatja és sajátélményű játékokon keresztül teremt olyan helyzeteket, melyben a közönség megtapasztalhatja, milyen lehet autizmussal élőnek lenni. Célja, hogy egy másként működő elme megismerésével és megértésével lehetővé tegye az elfogadást.

A New Technology magazin egy különdíjat ajánlott fel B. Varga Emese részére, amelyhez publikálási lehetőség párosul. Az újvidéki, építész hallgató a természetben meglévő jelenségeket, elveket igyekszik megérteni, és alkalmazni őket az építészetben.

Az Élet és Tudomány különdíjasa Kis Dávid, aki a sugárbiológia és onkológia területén a sejtek közötti kommunikáció vizsgálja. A fiatal rákkutató publikációs lehetőséget és előfizetést kapott.

A döntő előtt, a legtöbb online szavazatot összegyűjtött közösség díjas, Horváth Ivett Szalóme értékes könyvcsomagot vehette át. Ivett a különleges, versbe szőtt gyógytornájával a helyszínen is elnyerte a közönség elismerését. A Debreceni Egyetem gyógytornász szakos hallgatójával 250 ember kéztornázott egy szebb kézírás reményében.

Nézze meg a SCIndikátor 2019 döntőjét online! >>

Minden a SCIndikátor 2019 döntőseiről >>

NŐK A TUDOMÁNYBAN EGYESÜLET

A program szervezője a Nature-díjas Nők a Tudományban Egyesület (NaTE), egy független nonprofit szervezet, amely 2008-ban indult el azzal a céllal, hogy Magyarországon is legyen olyan egyesület, amely azért dolgozik, hogy a tudományos területeken kizárólag a szakmai kompetenciák döntsenek arról, hogy kik válnak elismertté.

A SCIndikátor megmérettetés során az egyesület mindent megtesz azért, hogy a versenyre egyenlő arányban pályázzanak lányok és fiúk. Bár a versenyre minden diák jelentkezését várják, a szervezők nem titkolt célja, hogy külön bátorítsák a női hallgatókat.

Felmérések szerint ugyanis az elkövetkező évtizedekben a legtöbb állás olyan szakmákban fog megszűnni, ahol ma jellemzően többnyire nők dolgoznak. A technológiai és természettudományos területeken, melyek már most – és a jövőben különösen – a

legfontosabb munkahelyteremtő szegmensek lesznek, jelenleg jóval kevesebb a nő, mint a férfi. Látogass el a weboldalra: nokatud.hu

Keresik a legdinamikusabban növekvő techcégeket

Újra pályázhatnak a Technology Fast 50 díjra a gyorsan fejlődő technológiai cégek: a Deloitte immár 23. éve hirdeti meg közép-európai versenyét, amely a technológiai iparág leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja. Mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak platformot biztosítva arra, hogy szélesebb körben bemutathassák innovatív megoldásaikat.

Bővebben

Minden negyedik hazai fintech cég részesült már kockázatitőke befektetésben

A hazai fintech szektor bővülése a koronavírus-járvány megjelenését követően is folytatódott, mára csaknem 150 aktív FinTech vállalkozás működik az országban, amelyek több mint 8 ezer dolgozót foglalkoztatnak, együttes árbevételük pedig meghaladta a 170 milliárd forintot – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, 2022-es FinTech és digitalizációs jelentéséből.

Bővebben

Kalandozások a tokenizáció világában

A blockchain technológia és az erre épülő tokenizáció az élet egyre több területén van jelen. Pontosan ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy megismertessük és megértessük ennek előnyeit az üzleti döntéshozókkal – mondta Czeglédi Tamás a Blockchain koalíció szakmai vezetője, a Kalandozások a tokenizáció világában című online kiadványuk megjelenése kapcsán.

Bővebben

Orvosokkal közösen tervezik a jövő magyar kórházait

Automatizált robotrendszerekkel, a páciensek és a dolgozók mozgásának előzetes szimulációjával és a gazdaságos üzemeltetést szolgáló energetikai megoldásokkal segíti a hatékony betegellátást az egészségügyi intézmények következő generációja. Ezeket az orvosokkal szoros együttműködésben alkotják meg az építészek. Már Magyarországon is több ilyen projekt van folyamatban, amelyek tervezésén a kórházfejlesztés terén új szemléletet meghonosító Paulinyi & Partners építésziroda dolgozik.

Bővebben

Magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk Nogaro városában

Környezetérzékelés, GPS-es és mobilnetes pozícionálás, pontos kamerarendszer. Többek közt ezek az önvezető járművek elengedhetetlen feltételei. A győri Széchenyi István Egyetem csapata évek óta fejleszti autonóm járművét, most pedig izgalmas kihívás előtt áll: július elején a franciaországi Nogaro városában egy komplex feladatokból álló nemzetközi versenyen vesznek részt, ahol a precíziós önvezetéshez szükséges netkapcsolatot a Yettel biztosítja számukra.

Bővebben

Hetvenmillió forintos fejlesztéssel épül a jövő hálózata a BME Ipar 4.0 Technológiai Központban

Autonóm villamossági hálózatot építenek ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipar 4.0 Technológiai Központjában a Schneider Electric műszaki támogatásával. Az úgynevezett micro-grid rendszer fejlett energiamenedzsment szoftvereket is tartalmaz, és az oktatás segítése mellett lehetőséget kínál az új technológiák iránt érdeklődő hazai vállalkozások számára is, hogy megismerjék, milyen előnyöket kínálnak ezek a megoldások. A Schneider Electric az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, több mint kétezer munkavállalóval Magyarországon.

Bővebben