Hirdetés

Ezek a következő évtized fontos fogyasztói elvárásai

A következő 10 év ismét óriási innovációkat és változásokat tartogat. A felhasználói elvárásokat tekintve a hálózatba kapcsolt technológiák 2030-ra már hétköznapi szinten is képesek lesznek mind az öt emberi érzékszervvel interakcióba lépni, a látáson és halláson felül az ízlelést, a szaglást és a tapintást is stimulálni. Ennek köszönhetően számos új szolgáltatás jelenhet meg a piacon. Az érzékek internetére vonatkozó fogyasztói elvárásokat az Ericsson ConsumerLab kilencedik alkalommal megjelenő, Legfontosabb fogyasztói trendek című jelentése taglalja.

A jelentés eredményei 46 millió, a technológiai újdonságok átvételében élen járó fogyasztó várakozásait és előrejelzéseit képviselik.

Az érzékek internetének megjelenését olyan technológiák tehetik majd lehetővé, mint a mesterséges intelligencia (AI), a virtuális valóság (VR), a kiterjesztett valóság (AR), az 5G és az automatizálás. A fogyasztók várakozásai szerint 2030-ra a képernyőalapú tartalmak mellett egyre inkább elterjednek az egyszerre több érzékszervre ható tartalmak, melyeket már szinte lehetetlen lesz megkülönböztetni a valóságtól.

Az érzékek internetének elterjedését három fő tényező az immerzív szórakoztatás, az online vásárlás, és a klímaválság – és ebből fakadóan a környezeti hatások minimalizálására való törekvés – segítik elő.

A 10 legfontosabb fogyasztói elvárás 2030–ra a következő:

Az agyunk lesz a felhasználói interfész

Elég, ha csak gondolunk egy parancsra, és máris teljesül. Nem lesz szükség érintőképernyőre az okostelefon használatához. A fogyasztók 59 százaléka véli úgy, hogy virtuális valóság (VR) szemüveget viselve elengedő lesz csak rágondolnunk arra, hogy hová szeretnénk menni, és máris megjelenik előttünk az útvonalterv.

Mintha magamat hallanám

2030-ra a fogyasztók a jelenleginél aktívabban tudják majd alakítani akusztikai környezetüket. Többé nem kell elviselnünk a zavaró környezeti zajokat. A fogyasztók több mint fele szerint képesek leszünk digitális hangbuborékot képezni magunk körül, amely kint tartja a számunkra zavaró hangokat, például a buszon.

Bármilyen ízben

Ízlelőbimbóink nagyon erős emlékeket és élményeket képesek előhívni, és a fogyasztók szerint küszöbön áll ezek digitalizálása is. A válaszadók 44 százaléka szerint lesz olyan készülék, amely a szájunkhoz csatlakozva digitálisan képes az ízeket manipulálni, így bármely ételnek tud olyan íze lenni, mint a kedvenc ételünknek. Emellett ehetővé válik az ízek továbbítása üzenetben – a fogyasztók 38 százaléka szerint a jövőben képesek leszünk barátainkkal íz-élményeinket is megosztani digitális csatornákon keresztül.

Digitális aroma

Az online tartalmak jelenleg még nem kötődnek illatokhoz, azonban a fogyasztók szerint az illat 2030-ra az internet fontos részévé válik. A fogyasztók mintegy 60 százaléka szerint lehetőségünk lesz digitálisan látogatást tenni a „szabadban”, úgy, hogy magunkba szippanthatjuk ezeknek a helyeknek a természetes illatát. A fogyasztók közel fele szerint lesznek digitális parfümök, amelyek befolyásolják azt, hogy mások milyen illatúnak éreznek bennünket.

Valódi érintés digitális úton

A fogyasztók arra számítanak, hogy bármit, bárhol meg tudunk majd érinteni digitálisan. Tízből több mint hat fogyasztó szerint lesznek olyan karkötők, amelyek az idegeket stimulálva képesek azt az érzést kelteni, hogy megérintünk egy digitális tárgyat.

Vegyes valóság

Sokak szerint fizikai és virtuális világunk 2030-ra egymásba fonódik. A válaszadók 70 százaléka szerint a VR játékok világa 2030-ra megkülönböztethetetlen lesz a fizikai valóságtól. A fogyasztók 56 százaléka szerint AR szemüveggel képesek leszünk átlátni a falakon, 68 százalékuk úgy véli, még AR szemüvegre sem lesz szükségünk, a 3D hologramos kijelzők fognak elterjedni.

Valódiság ellenőrzése

Ahogy a technológia fejlődik és képes lesz utánozni és manipulálni érzékeinket, úgy lesz szükség szigorú és megbízható ellenőrzési és jóváhagyási módszerekre a mindennapi digitális dolgokhoz. Véget érhet a „fake news” korszaka – a válaszadók fele szerint 2030-ban azok a hírszolgáltatók lesznek népszerűek, amelyek kiterjedten ellenőrzik a tényeket.

Megjelennek a „post-privacy” fogyasztók

A válaszadók fele tartozik a „post-privacy” fogyasztók közé – ők úgy gondolják, hogy az adatvédelmi és privátszféra kérdések megoldódnak. Egyrészt szigorú adatvédelmi szabályokat várnak, másrészt a privátszféra végét az arcfelismerés használata miatt. .

Hálózatba kapcsolt fenntarthatóság

A fogyasztók mintegy 60 százaléka gondolja úgy, hogy az érzékek internetén alapuló szolgáltatások környezetvédelmi szempontból fenntarthatóbbá teszik a társadalmat. A további kibocsátás-csökkentés érdekében például a válaszadók 55 százaléka szerint a távmunka és a távolról nyújtható egészségügyi és oktatási szolgáltatások terén olyan fejlődés várható, ami a gyakori utazást szükségtelenné teszi.

Érzékszervi szolgáltatások

A fogyasztók előrejelzése szerint 2030-ra az internetes szolgáltatások már minden érzékszervünkre képesek lesznek hatni, a digitális hang és kép mellett megjelenik az érintés, ízlelés, szaglás is. A válaszadók 45 százaléka szerint lesznek olyan digitális bevásárlóközpontok, ahol mind az öt érzékünket használhatjuk a bevásárlás során.

A jelentés következtetései az Ericsson ConsumerLab több mint 24 éves globális kutatási tapasztalatinak felhasználásával, a világ 15 nagyvárosában élő, haladó internethasználók körében, 2019 októberében készített online felmérés eredményein alapulnak.

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások