Hirdetés

Ez lehet a megoldás az informatikushiányra?

2020 szeptemberében megkezdik céges gyakorlati évüket azok az informatikus hallgatók, akik elsőként szerezhetik meg diplomájukat a BME új, 6 szemeszteres alapképzésén. A szakot a bő tízezres informatikushiány hívta életre két évvel ezelőtt, a végzős diákokra pedig már most kiemelkedő érdeklődés mutatkozik. Az informatikushiányban szenvedő, vagy éppen utánpótlást kereső cégek 2020 január végéig jelezhetik foglalkoztatási szándékukat.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara a gazdaságot érzékenyen érintő informatikushiányra reagált egy új alapképzési szak, a BProf üzemmérnök-informatikus képzés 2018-as indításával, amely az ipari szféra igényeihez igazodva új, kevesebb elméleti és több gyakorlati jellegű kurzust tartalmaz. A hat féléves képzés során az ötödik szemeszter a „fél lábbal az iparban”, a hatodik a „szinte teljesen az iparban” elvet követi. Az első évfolyam több mint 120 hallgatója 2020 őszén a képzés kooperatív szakaszába lép, azaz magyarországi vállalatoknál töltik gyakorlati évüket.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara a Schönherz Iskolaszövetkezettel kötött megállapodást vállalati partnerek szakmai gyakorlóhelyként való bevonásáról, ezzel biztosítva az erős elméleti alapokkal felvértezett diákok számára a közvetlen gyakorlati tapasztalat megszerzését, valamint előkészítve az azonnali munkába állást. A piacon szereplő cégek számára mindez egyben lehetőséget ad arra is, hogy – kölcsönös elégedettség esetén – a hallgató a végzése után a vállalatnál helyezkedjen el főállású munkavállalóként.

Égető szükség van informatikusokra, talán jelzi az is, hogy a témában, azaz a 120 diák elhelyezésében tartott fórumunkon közel 100 döntéshozó jelent meg, 84 céget képviselve

– árulta el Baross Levente, a szakmai diákmunkákra szakosodott Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke. Tapasztalata szerint hosszú évek óta és egyre inkább nő az igény az informatikusokra, 2019-ben náluk 37%-kal több partner igyekezett már diákként szert tenni ilyen képzettségű munkaerőre, mint az azt megelőző évben.

A vállalatok együttműködési szándékukat, azaz üzemmérnök-informatikus hallgatók foglalkoztatására vonatkozó igényüket 2020. január 31-ig jelezhetik. Az úttörő együttműködésre kis- és középvállalatok ugyanúgy jelentkezhetnek, mint multinacionális piaci szereplők.

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben