Hirdetés

Ez a generáció teszi fel Magyarországot újra a térképre?

Az innováció és a magyar fiatalok vállalkozói kedve kétségtelenül végtelen potenciált és lehetőséget hordoz. A magyar startupok szemmel látható sikerei kétségtelenül hozzátesznek az ország presztizséhez. Jövő héten megnyitják irodáikat, és így a budapesti látogatók megismerhetik őket és a világukat.

Néhány éve alakultak, Budapesten működnek, de már a világpiacra dolgoznak és ügyfeleik, bevételük nagy része külföldről származik. Nem akarnak elmenni a magyar fővárosból. Miért is? Hogyan szereztek az utóbbi években összesen 8 millió dollár kockázati tőkét? Miként sikerül magyar cégként az amerikai piacot meghódítani? Négy feltörekvő startup cég ült egy asztalhoz a budapesti Loffice közösségi irodában, hogy megossza tapasztalatait. A beszélgetés apropója: április 19-20-án kinyílnak a budapesti startup cégek irodái közel 4 ezer érdeklődő előtt, több száz programmal egy hatalmas fesztiválon, a Startup Safary-n.

A beszélgetésen részt vett a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésében élenjáró Starschema egyik alapítója Csillag Péter, a házi sörfőzést forradalmasító Brewie ügyvezetője Pál Marcell, a táblagépre 3D-s modellezést fejlesztő Shapr3D-től Schuszter Péter és az elektronikus könyvkereskedelmi piacra betört PubishDrive-tól Rendes Ádám. A csapat Kovács Péterrel, a Startup Safary szervezőjével, a közép-kelet-európai startup világ ismert arcával egészült ki.

A francia fiú esete a britekkel

„Szeretjük azt gondolni mi magyarok, hogy nagyok és fontosak vagyunk, de globális perspektívából nézve elég jelentéktelennek tűnünk” – kezdte Kovács Péter a Startup Safary szervezője, aztán elmesélt egy személyes történetet erről. „A ’90-es években Dublinban dolgoztam egy kocsmában, ahol mindig a „francia fiúként” emlegettek az oda járó britek.

Meguntam egy idő után, hogy soha nem emlékeznek arra, hogy én Magyarországról jöttem. Aztán Puskást emlegetve végre sikerült megjegyezniük. Csak az volt a gond, hogy egy idő után megkérdezték: oké, ismerjük Öcsi bácsit, de mit csináltatok az elmúlt 50 évben? Nem tudtam felelni.

Eszembe jutott még a Rubik kocka, de az is a ’70-es évek.” A sztori már több mint 20 éves, de jól mutatja, hogy mi jutott eszébe Magyarországról egy fiatalnak a kilencvenes években.

Puskás helyett Startup

„Ez a generáció azonban képes arra, hogy megváltoztassa Magyarország képét”

– tette hozzá gyorsan Péter. „És igazán jó úton haladnak, elég ha csak a mellettem ülőkre gondolok. Ha ma megkérdeznének abban a kocsmában már rengeteg olyan példát, céget tudnék említeni, akiket ők is ismernek. Itt van néhány őrült fiatal, akik nem esznek, nem alszanak, hogy az ötletükön dolgozzanak.” Hozzátette, hogy nagyon kedvező helyzetben vannak most az alapítók, hiszen manapság mindenkinek van laptopja, okostelefonja, a néhány éve még dollármilliókba került szerverkapacitás pedig fillérekért elérhető, van tőke és szépen alakul, szerveződik, fejlődik az ökoszisztéma is. Mindezek ellenére Péter azt javasolja, hogy először mindenki dolgozzon egy „rendes”, nagy cégben, mielőtt vállalkozna. „Vagy inkább jöjjenek hozzánk dolgozni” – kapott az alkalmon Csillag Péter a Starschemától.

Alapvetően a „dolgozz majd vállalkozz” modellben hisz Pál Marcell, a Brewie alapítója is, de ő kiegészíti ezt azzal, hogy ha van egy jó ötleted most, akkor vágj bele, nem érdemes várni. „Itt van a mi példánk: 5 fiatal, akik soha nem vállalkoztak, soha nem gyártottak, mégis sikeresek tudtunk lenni, bár rengeteg hibát valószínűleg nem követtünk volna el, ha van tapasztalatunk.”

Kell egy csapat

Szinte kivétel nélkül minden szereplő elmondta a beszélgetés egy pontján, hogy a sikereiket a jó csapatnak köszönhetik. „Egyre gyakoribb, hogy a nagy technológiai óriások azért vásárolnak meg egy céget, mert tehetséges emberek vannak benne és nem a termék miatt. Ennyire fontos lett a humán faktor. És annak ellenére, hogy ez a legnagyobb érték, ezt a legnehezebb beárazni” – tette hozzá Bálint Viktor a BnL Growth Partners társalapítója.

És ha már csapat, Csillag Péter a munkavállalókkal kapcsolatban egy árnyoldalra is felhívja a figyelmet, melyet kevesen említenek.

„A legtöbben csak a kellemes dolgokat látják ebből a startupperkedésből, látják nyilatkozni a papucsos, kicsit fura milliárdos zseniket. De kevesen beszélnek arról, hogy amikor valami nem jól megy a cégednél, és nem találsz más megoldást, akkor ki kell rúgni például a saját barátaidat akár, az nagyon nehéz.”

Budapest cool hely és alacsonyak a költségek

Érdekes eleme volt a beszélgetésnek, amikor a sikervállalkozók megmagyarázták miért maradnak itthon, és milyen magyar vállalkozóként külföldi partnerekkel dolgozni. Abban egyetértettek, hogy Budapesten akarnak maradni, nemcsak azért mert magyarok a munkavállalóik és jóval alacsonyabbak a költségek itthon, hanem mert a főváros cool hely lett.

Mivel nagyon különböző iparágakban működnek, egészen eltérő élményeik vannak a  vevőikről/felhasználóikról és arról, hogy milyen kelet-európaiként érvényesülni a globális piacon. Rendes Ádáméknak, akik nemrég jutottak 1 millió dolláros kockázati tőkéhez, például most kellett egy amerikai céget is alapítaniuk a magyar mellé. „Azért volt erre szükség, mert ez egy nagyon konzervatív iparág, nehezen fogadják be az újdonságokat” – magyarázza Ádám. „Hiába nyitottak az angolszász területen a partnerek, azért mi még mindig egy kelet-európai cég vagyunk. Fizikálisan is meg kell jelennünk, mert az amerikaiakban sokszor fellelhető egy alapvető bizalmatlanság a külföldi dolgokkal kapcsolatban.”

Ennek ellenkezőjét tapasztalták a Brewie-nél, akik a magyar keresetekhez képest drága termékük miatt 99 százalékban exportra termelnek. (1500 házi sörfőző gépből összesen 14 darabot adtak el itthon).

„Nem éreztük soha, hogy balkáni országként gondolnának ránk.”

„De ha már külpiac, annyit hozzátennék, hogy senkinek nem kívánok amerikai vevőt. Ő ugyanis tudja a jogait és az arcodba is mondja ezeket. Ha azt írod neki, hogy 3 hét múlva ott lesz a termék, minden egyes nap rád fog írni, hogy valóban megérkezik-e. Európában nagyobb a bizalom eladó és vásárló között.”

Magyar vagy külföldi befektető

A Shapr3D legelső, úgynevezett angyal befeketője még magyar volt, a következő köröket viszont már külföldiek adták össze. “Minden körben okos tőkét kerestünk, azaz, hogy a befektetők ne csak pénzzel, hanem üzleti és iparági tapasztalataikkal, valamint kapcsolatrendszerükkel is tudjanak minket később folyamatosan segíteni. Ezeket a partnereket az 1,3 milliós befektetési körünknél vezető szerepet játszó londoni InReach Ventures-ben és a finn Lifeline Ventures-ben találtuk meg. A globálisan potenciálisan többtízmilliós célpiacunkat így tudjuk leghatékonyabban elérni.”

Csillag Péter pedig éppen az ellenkezőjét mondta a találkozón. „Mi szolgáltató cégként nem tudtunk olyan gyorsan növekedni, mint a technológia / termék fejlesztők, de emiatt a finanszírozási igényünk is alacsonyabb volt, sokáig bankhitelekből finanszíroztuk magunkat. Korai fázisban rengetegszer hallottuk ezeket a mondatokat amerikai befektetőktől: Srácok gyertek ki, adunk 2-300 ezer dollárt és hónap múlva megnézzük meddig jutottatok – ám egy ilyen tranzakció akkor túl nagy kockázat lett volna. A nemzetközi piacon befektető nélkül is megjelentünk, így inkább olyan befektetőt kerestünk, akivel jó együttműködni, végül egy magyar PE alapban találtuk ezt meg.”

Pál Marcellék pedig már az elején eldöntötték, hogy crowdfounding kampánnyal próbálkoznak. Első körben 220 ezer dollár jött össze, majd másodszor – fele annyi idő alatt – 500 ezer. Ez nemcsak azért volt praktikus, mert nem kellett tulajdonrészt adniuk egy angyal befektetőnek, a piacot is fel tudták mérni. Kiderült az is, hogy van valós igény a sörfőzőre.

Jön a Startup Safary április 19-20-án

Még több hasonló céggel találkozhatnak álláskeresők, egyetemisták, váltásra kész szakemberek a közép-kelet-európai régió legnagyobb startup fesztiválján, a Startup Safary-n, amelyre április 19-20-án kerül sor.  A résztvevők több száz program közötti tájékozódását 12 tematikus útvonal segíti (például mesterséges intelligencia, kódolás, oktatás, életmód, mobil app).

Mi az a Startup Safary? Berlinből 2012-ben indult kezdeményezés, melynek célja a startup világ megismertetése a szélesebb közönséggel illetve a piaci szereplők közötti kapcsolatok bővítése. A cégek egy vagy két napra kinyitják kapuikat az érdeklődők előtt, és programokat szerveznek szakmabelieknek, potenciális befektetőknek, álláskeresőknek, pályaválasztás előtt állóknak. A Startup Safary-t eddig Európa több mint tíz városában rendezték meg Párizstól Athénig. Budapesten az idei már a harmadik kiadása az eseménynek, ami a legnagyobb és legsikeresebb az összes között –  tavaly több, mint 3000 résztvevővel, és a szervezők idén már több, mint 4000 látogatóra számítanak, 30%-ban külföldről.

Bővebb információ és az összes program a www.budapestsafary.com oldalon található.

Kép: https://www.facebook.com/startupsafarybudapest/

 

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben

Tovább bővítette komposztálható termékei listáját a zöld magyar startup

Százezer darab feletti eladott termék havonta, ipari komposztálás céljából történő visszagyűjtés, filmsztárok által használt evőeszközök. Az egyéves munka keretében hőálló alapanyagfejlesztés és új termékek gyártása, valamint azok piaci bevezetése történt meg 2021. december és 2022. november között. A három éve induló, körforgásos gazdaságban gondolkodó Vilhemp csapatának célja ma is változatlan: környezetbarát és funkcióját kiválóan ellátó evőeszközök és szívószálak gyártása hazai, természetes alapanyagokból.

Bővebben

Bemutatkozott a People Platform – öt startup összefogásával valósult meg

Tapasztalat, hogy nehéz különböző digitális platformokat bevezetni egy vállalaton belül és a startupokkal is óvatosabbak a cégek, azonban a felhasználók kiszolgálása az egyik legfontosabb feladat, ezért fogtunk össze – mondta többek között partneri bemutatkozóján a People Platform kezdeményezője, a Blue Colibri App alapító-ügyvezetője.

Bővebben

A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év

2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszteren az elmúlt év legjobb startupját, befektetőjét, kampánygazdáját keresik.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások