Hirdetés

Európába jön a kínai óriás

Európai terjeszkedésre készül a legnagyobb kínai online kereskedelmi portál, az Alibaba. Első lépésként egy 220 ezer négyzetméter alapterületű bázist építenek fel Belgiumban, a Liége-i repülőtér mellett. 

A bázis az Alibaba szállítmányozási leányvállalata, a Cainiao által üzemeltetett globális hálózat első európai csomópontja lesz, ahonnan európai cégek Kínába szállíthatják majd termékeiket – írja a Handelsblatt összeállítása alapján az MTI. A német lap szerint az Alibabánál azzal számolnak, hogy a központ Kínába irányuló forgalma az első öt évben meghaladja majd a 200 milliárd eurót. Azonban a forgalom ellenkező irányú is lehet, Liége a kínai vállalkozások európai értékesítésre szánt árucikkeit is fogadhatja – emelte ki Olaf Rotax, egy vállalati digitalizációs ügyekre szakosodott tanácsadó cég, a dgroup szakértője.

A Handelsblatt kiemelte, hogy az első európai logisztikai centrum felépítése egy nagyszabású terv része, amelynek célja a nemzetközi kereskedelem gyökeres átalakítása. Jack Ma, az Alibaba vezetője electronic World Trade Platform – röviden eWTP – néven vezette be az új elképzelést. Lényege, hogy a kínai cég az online felületén, a semleges platformként működő Alibabán hozza össze a gyártókat és a felhasználókat globális szinten, a Cainiao pedig Kínán belül 24 óra alatt, a világ más országaiban pedig 72 óra alatt leszállítja az árut. A pénz az Alibaba fizetési rendszerén, az Alipay nevű szolgáltatáson keresztül áramlik, amelynek már most több mint félmilliárd felhasználója van.

A belgiumi logisztikai központ után újabb bázisok létesülhetnek Európában, a Handelsblatt szerint a következő helyszín Bulgária lehet, és a kínai cég európai versenytársak átvételével is terjeszkedhet a kontinensen. Így felvásárlási célpont lehet a németországi online kiskereskedelem egyik vezető szereplője, a ruházati termékekre, lábbelikre és kiegészítőkre szakosodott Zalando.

A lap hangsúlyozta, hogy az Alibaba más üzleti modellt alkalmaz, mint a nagy nyugati versenytársak; az amerikai Amazon például kiskereskedelemmel foglalkozik, és online áruházát csupán megnyitja más kereskedőknek, akik így egy újabb értékesítési csatornán forgalmazhatják termékeiket, ezzel szemben az Alibaba platformot fejleszt, amelyen egymásra találhatnak eladók és vásárlók. Jack Ma így egy “látszólag semleges közvetítőként prezentálhatja az eWTP-t” – írta a Handlesblatt.

Viszont a platform “természetesen a kínai árucikkek számára is nagyon érdekes exportcsatorna lehet” – mondta a lapnak Olaf Rotax. Ez pedig aggodalommal tölti el a német kereskedőket. “Megengedhetetlen lenne, ha nem EU-tagországokból származó kereskedők a fogyasztóvédelmi és termékbiztonsági előírások betartása nélkül kínálhatnák termékeiket az EU-s vásárlóknak platformokon keresztül” – mondta a Handelsblattnak Stephan Tromp, a német kereskedelmi szövetség (HDE) helyettes ügyvezetője.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben