Hirdetés

Ennél ma már nem lesz kreatívabb ötleted

Három svájci srác kreatív vállalkozási ötlettel rukkolt elő: olyan ruhadarabokat dobtak piacra, amikkel akkor is tudsz kommunikálni, mikor nem beszélsz közös nyelvet valakivel. Nyaralásnál, fesztiválokon alapdarab. 

Az ötlet onnan jött, hogy egyikük lerobbant egy motorral Vietnámban, és mivel nem beszélte a nyelvet, így komoly gondot okozott neki, hogy megértesse a helyiekkel, mi a baj. Így csak nagy nehezen kapott útbaigazítást és segítséget.

Végül sikerült kivergődnie a szorult helyzetből. Aztán hazament Svájcba, megosztotta a kalandos élményeit két jó barátjával, és egy sörözés közben megszületett az Iconspeak ötlete. Ez nem más, mint egy negyven kis piktogrammal díszített póló, mellyel úgy magyarázhatsz el alapvető dolgokat bárkinek egy idegen országban, hogy meg sem kell szólalnod.

Forrás: Player

 

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben