Elindult az innovatív egyetemista ötletgazdák startup képzése

az idei őszi szemeszterben három helyszínen indult útjára az egyetemi évek alatt születő, innovációkat támogató program, a Startup Campus University. A pályázók változatos témakörökben indították el a munkát, sok esetben koncentrálnak a fenntarthatóság kérdésére, de többen indulnak egészségügyi, oktatási fejlesztésekkel vagy különböző közösségi megoldásokat hozó projektekkel is. A program végén, az MFB csoporthoz tartozó Hiventures befektetési bizottsága dönt arról, hogy kik kapják meg a 15 millió forintos befektetést a további fejlesztésre.

A korábbi sikerek nyomán idén is startol a képzés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint újdonságként vidéken, a győri Széchenyi István Egyetemen és a fővárosban a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közreműködésével művészeti területen hallgató egyetemisták számára is lehetőség nyílt a részvételre. Az öthetes programra a hallgatók meglévő innovatív ötletükkel vagy termékük, szolgáltatásuk prototípusával jelentkezhettek. A bekerülés feltétele az volt, hogy a csapatban legyen legalább egy aktív hallgatói státusszal rendelkező tag.

A Startup Campus University célja az, hogy ösztönözze a hallgatói innovációs ötletek felszínre kerülését és megosztását, illetve, hogy a startup vállalkozói kultúrát népszerűsítse és már egyetemista korban megismerhetővé tegye. A fiatal innovátorok, így a program során validálhatják az ötletüket, fejleszthetik a prototípusukat, de akár piacra vitelig is eljuttathatják a projektet, amit az öt hét leteltével, a Hiventures szakemberei értékelnek.

Ebben a csapatokat magasan képzett és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező mentorok támogatják, akik megosztják a vállalkozásindításhoz szükséges elméleti tudást, megismertetik a résztvevőket az alapfogalmakkal és az üzleti életben hasznos és fontos eszközökkel. Az elsajátított tudást később a gyakorlatba is ültethetik.

Az MDDÜ közreműködésével, október 4-én tartották meg az első képzést a művészeti iparágakra szakosodott hallgatóknak. Ennek az együttműködésnek kiemelt célja az, hogy a kreatív iparban tanuló fiatalok is lehetőséget kapjanak innovatív ötleteik üzleti támogatására – a technológia és a fenntarthatóság jegyében.

A Széchenyi István Egyetem képzési struktúrájának fontos része a vállalkozási ismeretek átadása, így győri csapatok is szép számmal jelentkeztek. Számukra október 3-án indult el a program. Október 18-án elkezdődött a program a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is, a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (BME FIEK) közreműködésével, szintén nagy érdeklődés mellett.

A három helyszínen összesen 29 ötletet választottak ki. Több projekt is fókuszál a fenntarthatóságra és a környezeti terhek csökkentésére – van olyan applikáció fejlesztésére vonatkozó ötlet is, amely a hulladékmentes életmód kialakításában segíti a felhasználókat, egy másik csapat az óceáni hulladékból állítana elő fürdőruhákat, de vannak mérnökhallgatók, akik elektromos rollerekkel való közlekedést optimalizálnák a városi közlekedésben és az ipari parkokban, csökkentve ezzel a helyi károsanyag-kibocsátást. Többen egészségügyi innovációkat dolgoznak ki: az egyik csapat olyan öltözék prototípusán munkálkodik, amely csökkenti a premenstruációs szindrómával járó fájdalmakat, mások tartásjavító szenzort és applikációt szeretnének fejleszteni, de a projektek között szerepel egy olcsón előállítható 3D nyomtatott robot végtag fejlesztése is, mely sérült gyerekek számára nyújt új lehetőséget.

A Startup Campus University Program során a hatodik, és egyben utolsó alkalommal egy nyílt befektetési ülésre, Demo Day-re kerül sor, ahol a legjobban teljesítő csapatok a Hiventures képviselői előtt prezentálhatják projektjeiket. A befektetési bizottság hoz majd döntést arról, hogy melyik csapat kapja meg a 15 millió forintos befektetést a további munkálatokra.További információ a programokról:

Startup Campus x BME – https://www.startupcampusuniversity.hu/scxbme

Startup Campus x SZE – https://www.startupcampusuniversity.hu/scxgyor

Startup Campus x HFDA – https://www.startupcampusuniversity.hu/scxhfda

Lezajlott a régió egészségügyi startupjainak megmérettetése

A Startup Campus által szervezett Get in the Ring! budapesti regionális döntőjében mérkőztek meg egymással a visegrádi régió legrátermettebb egészségügyi innovátorai november 7-én a Szépművészeti Múzeumban. A győztes csapatok a globális döntőbe való szereplésen túl értékes üzleti lehetőségeket is kaptak. A Get in the Ring! regionális döntőjét megelőzően a Startup Campus a Visegrádi Alap támogatásával

Bővebben

Mesterséges intelligencia központokat nyit a top egyetemeken a Microsoft

MI Tudásközpont program néven stratégiai együttműködést indított a Microsoft Magyarország vezető magyar egyetemekkel – jelentette be Jean-Philippe Courtois a Microsoft Globális alelnöke. Az együttműködés keretében az egyetemeken mesterséges intelligenciára épülő nagy társadalmi hasznosságú alkalmazásokat fejlesztenek a legmodernebb Microsoft-technológiák felhasználásával.

Bővebben

Budapest felkerült a nemzetközi startup térképre

Óriási érdeklődés mellett rendezte meg a Hiventures idén ősszel is a Regional Startup and Innovation Day-t, amely nem csak Magyarország, de a régió egyik legnívósabb startup networking eseménye is egyben. November 7-én, a Szépművészeti Múzeumban több mint 600 résztevő gyűlt össze, hogy megünnepelje a hazai startup ökoszisztéma virágzását.

Bővebben

Több mint 1 millió dollár befektetés a magyar fogászati startupnak

350 millió forintos befektetést kapott a 3D fogászati technológiát fejlesztő Dental Scanner Solutions az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től valamint a Solus Capital Kockázati Tőkealaptól.  Az innovatív megoldás szakít az eddig megszokott módszerekkel és teljesen kiváltja a régi gipszmintás eljárást, ezzel jelentősen leegyszerűsítve, lerövidítve és fájdalommentessé téve a fogászati mintavételt.

Bővebben

Magyarországon is elérhető startup az európai sikertörténetek között

A Magyarországon is egyre népszerűbb GLAMI nevű divatkereső 2015 és 2018 között 820 százalékos növekedést ért el, vagyis mintegy nyolcszorosára növelte bevételét. Ennek eredményeképpen a vállalat a Deloitte Technology Fast 50® ranglistájának 20. helyére került az közép-európai régióban, Csehországban pedig a 9. helyen végzett a leggyorsabban növekvő vállalatok közti versenyben.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások