Hirdetés

Elindult az innovatív egyetemista ötletgazdák startup képzése

az idei őszi szemeszterben három helyszínen indult útjára az egyetemi évek alatt születő, innovációkat támogató program, a Startup Campus University. A pályázók változatos témakörökben indították el a munkát, sok esetben koncentrálnak a fenntarthatóság kérdésére, de többen indulnak egészségügyi, oktatási fejlesztésekkel vagy különböző közösségi megoldásokat hozó projektekkel is. A program végén, az MFB csoporthoz tartozó Hiventures befektetési bizottsága dönt arról, hogy kik kapják meg a 15 millió forintos befektetést a további fejlesztésre.

A korábbi sikerek nyomán idén is startol a képzés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint újdonságként vidéken, a győri Széchenyi István Egyetemen és a fővárosban a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közreműködésével művészeti területen hallgató egyetemisták számára is lehetőség nyílt a részvételre. Az öthetes programra a hallgatók meglévő innovatív ötletükkel vagy termékük, szolgáltatásuk prototípusával jelentkezhettek. A bekerülés feltétele az volt, hogy a csapatban legyen legalább egy aktív hallgatói státusszal rendelkező tag.

A Startup Campus University célja az, hogy ösztönözze a hallgatói innovációs ötletek felszínre kerülését és megosztását, illetve, hogy a startup vállalkozói kultúrát népszerűsítse és már egyetemista korban megismerhetővé tegye. A fiatal innovátorok, így a program során validálhatják az ötletüket, fejleszthetik a prototípusukat, de akár piacra vitelig is eljuttathatják a projektet, amit az öt hét leteltével, a Hiventures szakemberei értékelnek.

Ebben a csapatokat magasan képzett és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező mentorok támogatják, akik megosztják a vállalkozásindításhoz szükséges elméleti tudást, megismertetik a résztvevőket az alapfogalmakkal és az üzleti életben hasznos és fontos eszközökkel. Az elsajátított tudást később a gyakorlatba is ültethetik.

Az MDDÜ közreműködésével, október 4-én tartották meg az első képzést a művészeti iparágakra szakosodott hallgatóknak. Ennek az együttműködésnek kiemelt célja az, hogy a kreatív iparban tanuló fiatalok is lehetőséget kapjanak innovatív ötleteik üzleti támogatására – a technológia és a fenntarthatóság jegyében.

A Széchenyi István Egyetem képzési struktúrájának fontos része a vállalkozási ismeretek átadása, így győri csapatok is szép számmal jelentkeztek. Számukra október 3-án indult el a program. Október 18-án elkezdődött a program a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is, a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (BME FIEK) közreműködésével, szintén nagy érdeklődés mellett.

A három helyszínen összesen 29 ötletet választottak ki. Több projekt is fókuszál a fenntarthatóságra és a környezeti terhek csökkentésére – van olyan applikáció fejlesztésére vonatkozó ötlet is, amely a hulladékmentes életmód kialakításában segíti a felhasználókat, egy másik csapat az óceáni hulladékból állítana elő fürdőruhákat, de vannak mérnökhallgatók, akik elektromos rollerekkel való közlekedést optimalizálnák a városi közlekedésben és az ipari parkokban, csökkentve ezzel a helyi károsanyag-kibocsátást. Többen egészségügyi innovációkat dolgoznak ki: az egyik csapat olyan öltözék prototípusán munkálkodik, amely csökkenti a premenstruációs szindrómával járó fájdalmakat, mások tartásjavító szenzort és applikációt szeretnének fejleszteni, de a projektek között szerepel egy olcsón előállítható 3D nyomtatott robot végtag fejlesztése is, mely sérült gyerekek számára nyújt új lehetőséget.

A Startup Campus University Program során a hatodik, és egyben utolsó alkalommal egy nyílt befektetési ülésre, Demo Day-re kerül sor, ahol a legjobban teljesítő csapatok a Hiventures képviselői előtt prezentálhatják projektjeiket. A befektetési bizottság hoz majd döntést arról, hogy melyik csapat kapja meg a 15 millió forintos befektetést a további munkálatokra.További információ a programokról:

Startup Campus x BME – https://www.startupcampusuniversity.hu/scxbme

Startup Campus x SZE – https://www.startupcampusuniversity.hu/scxgyor

Startup Campus x HFDA – https://www.startupcampusuniversity.hu/scxhfda

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben